Könyv
1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz
Az elkötelezett zenegyűjtők számára óriási értékkel bír egy olyan kiadvány, amelynek legfontosabb célja, hogy összegyűjtse, és félig-meddig katalogizálja a popzene fél évszázadának legnagyszerűbb produktumait. Az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című sikerkönyv zenei párdarabjának számító 1001 lemez… erre a feladatra vállalkozott, és – kisebb-nagyobb hiányosságokkal – el is érte célját.
1
2006. november 13.
Jávorszky – Sebők: A magyarock története 2.
A Sebők–Jávorszky szerzőpáros 2005-ben két poptörténelemkönyv-sorozatot is indított párhuzamosan, de míg A rock története első részének folytatásai 2007-re csúsztak át, addig A magyarock története a most megjelent második kötettel lezárul.
2006. október 9.
David Toop: Hangok óceánja
Az utóbbi időben mintha megmozdulni látszana a könnyűzenei könyvkiadás hazai állóvize, és a zenekari, előadói életrajzok, önéletírások után végre értékes szakkönyvek is megjelennek – a Hangok óceánja ennek újabb kiváló példája. Odalent az ambient – avagy Brian Eno cimborájának búvárkodása az elektronikus tánczene és úgy általában az úttörő, kísérleti, avantgárd zenék óceánjában.
2006. október 3.
Ralph Hulett – Jerry Prochnicky: Whole Lotta Led
A hetvenes évek hajnalának egyik legfontosabb zenekaráról, a szőrös évtized legnagyobb hard rock mamutjává növő Led Zeppelinről rengeteg könyv jelent már meg, köztük több remek és fontos munka is. Ralph Hulett és Jerry Prochnicky műve nem igazán tartozik közéjük.
2006. szeptember 8.
Bono Bonóról – Beszélgetések Michka Assayasszal
A U2 Enciklopédia után itt egy újabb magyarra fordított könyv az ír zenekar rajongóinak: ezúttal egy interjúkötet, melyet a magyar származású francia író és újságíró, Michka Assayas állított össze Bonóval folytatott beszélgetéseiből, három év munkájával.
2006. május 10.
Jonathan Miller: Stripped – Depeche Mode
A Playing The Angel című új albumával turnézó Depeche Mode 2006 márciusában ismét nálunk lépett fel (lásd Bravery-interjúnkat), sőt ezt az ötödik budapesti DM-fellépést még ebben az évben, június 12-én követi egy hatodik – és minden eddiginél nagyobb – a Puskás Stadionban (a Placebo társaságában), így az időzítés nem is lehetne tökéletesebb ahhoz, hogy a Pink Floyd – Inside Out, a U2 Enciklopédia és a Red Hot Chili Peppers-kötetek (By The Way, Scar Tissue) után végre a szintipop történetének legnépszerűbb együtteséről is megjelenjen egy nagy összefoglaló munka a hazai könyvpiacon.
2006. április 6.
Sebők János: A Dakota-ház fantomja
A rock története és A magyarock története sorozat elindítása mellett Sebők János a 2005-ös év folyamán egy harmadik könyvvel is jelentkezett, melyben John Lennon halálának körülményeit boncolgatja.
2006. március 2.
Bob Dylan: Krónikák – első kötet
Bár új stúdióalbumot a 2001. szeptember 11-én megjelent Love And Theft óta nem rögzített, Bob Dylan neve válogatáslemezek, újrakiadások, frissen előkerült archív anyagok, továbbá egy rossz játékfilm (Az utolsó akkord) és egy remek Martin Scorsese-dokumentumfilm (A Bob Dylan-dosszié – No Direction Home) kapcsán folyamatosan az előtérben maradt az elmúlt években. A legnagyobb szenzációt azonban Dylan önéletrajzi könyvsorozata, a Krónikák jelentette, melyek három tervezett kötetéből az első – egy évvel eredeti megjelenése után – már magyarul is olvasható.
2006. február 16.
Anthony Kiedis & Larry Sloman: Scar Tissue - Chili a sebre
Örvendetesen megszaporodtak a hazai könyvkiadásban a könnyűzenei témájú megjelenések. Míg korábban csak évente egy-két olyan nívós kiadvány került a magyar piacra, mint a U2 Enciklopédia vagy a Kurt Cobain-féle Naplók, 2005-ben elindult A rock története és A magyarock története sorozat, továbbá megjelentek Nick Cave dalszövegei (Válogatott versek), Nick Mason monográfiája a Pink Floydról (Inside Out), Rita Marley visszaemlékezése férjéről (Bob Marley), a Bob Dylan-féle Krónikák első kötete, sőt az év végén a Red Hot Chili Peppersről egyszerre rögtön két könyv is: egy zenekartörténet (By The Way), illetve az énekes Anthony Kiedis önéletírása (Scar Tissue).
2006. január 19.
Dave Thompson: By The Way - Red Hot Chili Peppers
Örvendetesen megszaporodtak a hazai könyvkiadásban a könnyűzenei témájú megjelenések. Míg korábban csak évente egy-két olyan nívós kiadvány került a magyar piacra, mint a U2 Enciklopédia vagy a Kurt Cobain-féle Naplók, 2005-ben elindult A rock története és A magyarock története sorozat, továbbá megjelentek Nick Cave dalszövegei (Válogatott versek), Nick Mason monográfiája a Pink Floydról (Inside Out), Rita Marley visszaemlékezése férjéről (Bob Marley), a Bob Dylan-féle Krónikák első kötete, sőt az év végén a Red Hot Chili Peppersről egyszerre rögtön két könyv is: egy zenekartörténet (By The Way), illetve az énekes Anthony Kiedis önéletírása (Scar Tissue).
2006. január 19.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek








