Fellépők

Kedvenc helyek

Friss zene
Wagon Christ: Sorry I Make You Lush
(Ninja Tune / Neon Music)Luke Vibert az utóbbi hónapokban három albummal is gyarapította életművét. 2003 októberében jelent meg YosepH című acid-revival korongja, amit 2004 elején követett a Kerrier District alteregó alatt készült diszkódiszk, most pedig a nagyközönség által leginkább ismert projektje, a Wagon Christ kedvez az eklektikus zenei csemegékre éhes tömegeknek.
2004. július 5.
Wagon Christ: Toomorrow [ electro ]
A több ismert alteregóval is dolgozó Luke Vibert újra Wagon Christ inkarnációjában tér vissza, és április 1-jei budapesti koncertjén is a most megjelent Toomorrow-t helyezi majd az előtérbe.
2011. március 26.
Waldeck: Ballroom Stories
(Dope Noir / Deep Distribution)Klaus Waldeck a kilencvenes évek közepén kezdte az ipart az akkoriban formálódó, bécsi downtempo/dub közösség tagjaként (első maxijának a Kruder & Dorfmeister páros volt a producere), majd két remek nagylemezt készített (Balance Of The Force – 1998, The Night Garden – 2001), melyek mellé egy-egy teljes remixalbumot is illesztett (többek közt a Thievery Corporation, Herbert és Kid Loco remixeivel). A harmadik Waldeck-sorlemezre egészen mostanáig kellett várni.
2007. szeptember 20.
Walk The Line (filmzenelemez)
(Wind-up / Sony BMG)A country király Johnny Cash életrajzi filmjének, A nyughatatlannak a bemutatójához egy sor válogatást (Ring Of Fire, Duets) és újrakiadást (At Folsom Prison/At San Quentin) időzítettek, de maga a filmzenelemez nem a filmben felhangzó dalok eredeti változatait, hanem a színészek által énekelt verziókat tartalmazza.
2006. április 19.
Wall Of Sleep: …And Hell Followed With Him
(I Hate Records / Hammer Music)A 2001 végén feloszlott Mood tagjai két zenekarban folytatták pályájukat. Ketten közülük ma a New Orleans-i típusú doom/stoner/sludge vonalon mozgó Stereochristban zenélnek (lásd: Live Like Man…), míg Holdampf Gábor énekes és a gitáros Füleki Sándor a Wall Of Sleepben viszik tovább a Black Sabbath-i hagyományokat, és immár a harmadik albumukkal jelentkeznek. Bár eddig is volt külföldi terjesztőjük, a doom irányzat egyik legjobbjaként számon tartott svéd I Hate Recordsnál ez az első lemezük. A nemzetközi színtéren szerzett megbecsülésük csak erősödni fog – és ez így van rendjén.
2007. október 2.
War Child – Heroes
(Parlophone / EMI)Különféle nemzetközi segélyszervezetek gyakran trombitálnak össze neves zenészeket különféle segélylemezekhez, gondoljunk csak az AIDS ellen harcoló Red Hot Organization két évtizede futó Red Hot + sorozatára (lásd: Red Hot + Riot) vagy a könnyűzenei téren inkább koncertekre koncentráló Amnesty International legutóbbi Make Some Noise – The Amnesty International Campaign To Save Darfur kiadványára! A zeneileg legnívósabb széria azonban mind közül a háborús övezetekben élő gyermekeket segítő War Child alapítvány nevéhez kötődik: a 1995-ös Help, a 2002-es 1 Love, a 2003-as Hope és a 2005-ös Help! – A Day In The Life után 2009-es Heroes is csak ezt bizonyítja.
2009. március 21.
Warpaint: The Fool [ experimental / indie / psychedelic ]
A Warpaint az angyalok városából üzen. Mély, megható, álomszerű, magunkba és magukba révedő pszichedelikus darabjaik nyugalmat és nyugtalanságot árasztanak.
2010. október 28.
Warren Zevon: The Wind
(Artemis / MCD)Warren Zevont 2003 szeptemberében vitte el a tüdőrák. Az R.E.M. nagy barátja az egy évvel korábbi, végleges diagnózis hatására kezdte el villámtempóban megírni és rögzíteni elköszönő lemezét. Ebben a kontextusban bámulatos alkotás, de amúgy is tisztességes munka az amerikai dalszerző-előadók mezőnyében.
1
2003. október 24.
Washed Out: Within And Without [ downtempo / electronica / pop ]
1. Van-e létjogosultsága 2011 nyara után a chillwave-nek? 2. Egyáltalán mi is az a chillwave? Nos, a Washed Out bemutatkozó albuma szerint: 1. van; 2. a definíció továbbra sem pontos.
1
2011. szeptember 10.
Washington: Astral Sky
(Glitterhouse / Neon Music)A norvég könnyűzene az a-ha (lásd: Headlines And Deadlines / Live At Vallhall) óta folyamatosan büszke lehet magára, az ezredforduló óta meg aztán pláne. A számos újonnan feltűnt helyi tehetség egyike a háromtagú Washington együttes is, mely nemcsak remek második albumával jut el hozzánk, de annak turnéjával személyes valójában is: „a norvég Coldplay”-ként is emlegetett zenekar a Beatclub Budapest nevű indie rendezvénysorozat keretében lép fel 2007. március 27-én a Kultiplexben.
2007. március 16.
1234567
1 / 7 oldal
2012. február 11., szombat

Bertold, Marietta
Tagok: túl az 1 millión