Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Friss zene
Ryan Adams: Easy Tiger
(Lost Highway / Universal)Mint arra est.hu-interjúnkban is kitértünk, Ryan Adams az utóbbi két-három évben a bőségesnél is bőségesebb hallgatnivalóval látott el minden érdeklődőt: 2005-ben mindjárt három album került ki a kezei közül (a Cardinals nevű kísérőzenekarával közösen jegyzett kvázi-dupla Cold Roses és Jacksonville City Nights, valamint a magányosan megalkotott, kitárulkozó 29), a rákövetkező évben pedig tizenvalahány lemeznyi dalt tett közzé weboldalán (és közben még Willie Nelsonnak is csinált egy albumot Songbird címmel). Nem csoda, ha az újjászületett dalszerző-énekes 13 rövid és velős számból álló új lemeze, az Easy Tiger már-már felüdülésként hat.
Ryan Adams: Gold
(Lost Highway/Universal) Bár csupán egy betű választja el Bryan Adamstől, és Elton John is rajong érte, a Whiskeytown együttes 1999-as feloszlása óta szólóban dolgozó Ryan Adams mégis figyelemre méltó dalszerző-énekes.
Ryan Adams: Love Is Hell
(Lost Highway / Universal) Ryan Adams kultikus sztár, de annyira még nem megkerülhetetlen, hogy bármit kiadhasson kénye kedve szerint. A Love Is Hell eredetileg a 2003-as Ryan Admas-sorlemez lett volna, de a kiadó ehhez gyengének, túl sötétnek találta (csak kép EP-re bontva volt hajlandó megjelentetni), és inkább a sebtében összedobott, gyerekszoba ihletettségű Rock N Roll albumot népszerűsítette. Lelkes kritikai visszhangra azonban nem az, hanem a kettévágott Love Is Hell lelt, így végül megadta magát a kiadó és megjelentette úgy, hogy Ryan eredetileg szerette volna.
Ryan Adams: Rock N Roll
(Lost Highway / Universal)Amerika ifjú folk-rocker hőse, a kanadai névrokonához képest egy B betű és napra pontosan 15 év mínusszal, de jelentős művészi plusszal bíró Ryan Adams már a Demolition gyűjteménnyel is tanúságot tett termékenységéről, 2003 végén három lemezt is megjelentetett: míg a Love Is Hell pt. 1 és pt. 2 minialbumokra a lelkét tette, addig a Rock N Roll szégyentelen bulilemez kedvencei stílusában.
Ryan Adams: So Alive
(Lost Highway / Universal)Szegény Ryan Adams 2004. január 22-én Liverpoolban a koncert hevében leesett a színpadról és eltörte a csuklóját, ezért a Rock N Roll című album turnéjának hátralévő állomásait, köztük a 30-ára tervezett bécsi fellépést is kénytelen volt lemondani. Kívánjunk neki jobbulást vadonatúj kislemeze, a So Alive dicséretével – régen hallottunk ilyen szimpatikus U2-koppintást!
Ryde Or Die Vol. III - In The ''R'' We Trust
(Ruff Ryders/Universal)A New York-i székhelyű, nehéz (sőt súlyos) fiúkat és a legjobb rappercsajt, Eve-et tömörítő Ruff Ryders lemezkiadó 1999 novembere óta, tehát nagyjából évente összegzi törekvéseit gyűjteményes album formájában. A harmadik résznél tartanak.
RZA: The World According To RZA
(Virgin / EMI)Amerikán kívül is van hiphop élet – hihetetlen, de egészen mostanáig kellett arra várni, hogy ezt a tényt amerikai részről hitelesítsék. A feladatot a Wu-Tang Clan (lásd: The W, Iron Flag) vezére, RZA vállalta magára, aki felgöngyölítő missziója során elsőként Európát térképezte fel (ahol legutóbbi turnéja Budapestet is érintette).
14151617181920212223
23 / 23 oldal
2012. május 28., hétfő

Emil, Csanád
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.