Friss zene
M.Á.K.: 2001g
(Edge Records)
Az egykori gimnáziumi együttes romjain 1994-ben alakult M.Á.K. zenekar (ez a "Megállóhelyek és Átszállási Kapcsolatok" rövidítése) '96 táján koncertjeivel és az (Italozzunk) A 7-esen klipjével, majd a már az énekesváltás után megjelent Utolsó tangó Budapesten című 1997-es lemezével sok kritikus és rajongó szívébe lopta be magát. Az anyag megjelenésekor a magyar punkzene egyik nagy reménységének kikiáltott csapat még azon melegében neki is fogott új dalai elkészítésének, ezek azonban csak most, négy évvel a debütáló anyag után láttak napvilágot.
2001. október 20.
M.I.A.: Arular
(XL / CLS)„Barna a bőröm, nyugat-londoni vagyok / művelt vagyok, de még menekült státuszban” – közli M.I.A. „Sebezhetőnek szeretsz? / Fegyverem van és egyenlő vagyok / Több szórakozást a népnek!” - énekli máshol, és közben mindenki táncol. A Sri Lanka-i menekültek gyermekeként Nagy-Britanniában született tamil tigrislány minimalista hiphop, baile funk, banghra és dancehall alapokon nyomja vagányul gúnyos, politikus szövegeit. Ha mindig ilyen lenne a world music, érdemes lenne fiatal embereknek is szeretni.
2005. december 22.
M.I.A.: Kala
(XL)A Sri Lanka-i származású londoni Mathangi ”Maya” Arulpragasam, azaz M.I.A. a 2005 legjobb lemezei közt jegyzett Arular után második albumával beveszi a világot: az időközben Missy Elliott The Cookbookján és Timbaland Shock Value-ján is közreműködő politikus-öntudatos MC-lány Indiában, Angliában, Amerikában és Ausztráliában készítette új anyagát, de afrikai élményeit sem hagyja szó nélkül. Már alig veszi igénybe volt producer-pasija, Diplo segítségét, de a harcos elektro és az egzotikus akcentussal szövegelt mantrák még dúsabb és slágeresebb formát kapnak nála. World music? Inkább world party!
2007. augusztus 27.
M83: Before The Dawn Heals Us
(Gooom / EMI)A francia M83 kozmikus-elektronikus zenei galaxisának legújabb – szám szerint harmadik – nagycsillaga a vizsgálataink alapján kezdetleges dalformát és hangszeres életet mutat, és egy fokkal közelebb került az egyszerű földi hallgatók befogadó készségéhez. De még így is fényévekre van a mainstream popzene általunk ismert univerzumától.
2005. március 2.
M83: Dead Cities, Red Seas & Lost Ghosts
(Gooom / EMI)Miközben az Air csillaga a hetvenes évek progresszív-űrrockos ködébe veszve egyre halványul, egy új francia duó tűnt fel üstökösként a földöntúli elektronikus zenék univerzumában. 2003-ban minden kétséget kizáróan az M83 volt a legfényesebb távoli galaxis.
2004. január 5.
M83: Hurry Up, We're Dreaming
[ pop / rock / shoegaze ]
Könnyű álmot hozhat az éj, de hogy a nappal is így tegyen, azt csak az M83 tudja elérni. A franciák ezúttal majdnem másfél órában röptetnek minket. Csodás álmok jönnek.
1
2011. november 18.
M83: Saturdays=Youth
(Mute / EMI)Az Anthony Gonzalez vezette francia M83 a legutóbbi két rendes sorlemezével, a még duófelállásban, Nicolas Fromageau társaságában készített 2003-as Dead Cities, Red Seas & Lost Ghosts albummal és a Gonzales által már szólóban jegyzett 2005-ös Before The Dawn Heals Usszal a legjobb, csak hosszas körülírással bekategorizálható XXI. századi produkciók közé emelkedett. A Digital Shades Vol. 1 című 2007-es ambient ujjgyakorlat kitérője után most itt a méltó folytatás: a már trióként rögzített új M83-album, aSaturdays=Youth minden korábbinál dalcentrikusabb, múltba révedő anyag. Szerelmeslevél a nyolcvanas évekhez.
2008. június 11.
Macerás ügyek (filmzenelemez)
(Crossroads)
Hajdú Szabolcs első nagyjátékfilmjében, a többszörös díjnyertes Macerás ügyekben
a főhősnő csacska dalocskákban énekli meg pubertáskori szülinapját és kedvenc filmrendezőit. Egy év alatt - a Nincsen nekem vágyam semmi és a Moszkva tér után - már a harmadik figyelemreméltó magyar filmzenelemez.
2002. március 7.
Machine Head: Supercharger
(Roadrunner/Record Express)
Ha csak a metálrajongók körében hordott Machine Head-pólók és kapucnis cuccok számát nézzük, akkor arra az egyértelmű következtetésre juthatunk, hogy a floridai zenekar a legnépszerűbbek egyike. Hogy a valóság egy kicsit bonyolultabb, azt jól példázza a Machine Head Supercharger című új lemezének tartalma is.
2002. január 28.
Machine Head: The Blackening
(Roadrunner / CLS)A Machine Head az elmúlt években mély hullámvölgyből küzdötte vissza magát a metál frontvonalába, s nagyon úgy tűnik, hogy a feltámadás lendülete hosszú távon is megmarad, nem kell újabb pozícióvesztéstől tartani. A 2001-es Supercharger jelentette megtorpanást nyugodtan tekintsük egyszeri kisiklásnak, Robert Flynn gitáros-énekes kollektívája új lemezével alighanem a legszkeptikusabb metalistákat is meggyőzi, hogy visszatalált a helyes útra.
2007. március 30.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek






