Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Friss zene
Ben Folds: Rockin' The Suburbs
(Epic/Sony) A 2000-ben feloszlott Ben Folds Five együttes dalszerző-zongorista-énekes vezére szólóban is tartja a magas színvonalat.
Ben Folds: Songs For Silverman
(Sony BMG)Az 1994 és 2000 között működő Ben Folds Five trió zongorista-énekes frontembere 2001-ben jelentette meg Rockin' The Suburbs című első szólólemezét, s utána egészen sokáig váratta rajongóit a folytatással (közben 2004-ben William Shatner számára is írt és rögzített egy teljes albumot Has Been címmel), de megérte várni: a korábbi munkákhoz hasonlóan magas a színvonal, Ben Folds pedig továbbra is első osztályú dalszerző.
Ben From Corduroy: Fab Guiro!
(Unique / Deep Distribution)Ben Addison nevét régóta ismerhetjük, például az acid jazz mozgalom egyik zászlóvivő zenekarából, a Corduroy-ból, mellyel dobos-énekesként a kilencvenes években több albumot is készített a stílus központi kiadójánál, az Acid Jazznél. A londoni együttes ugyan még az ezredforduló előtt feloszlott, de Ben töretlen lendülettel folytatta szólóban, először Ben Human álnéven. A német Unique kiadónál két nagylemezt jelentetett meg 2002-ben és 2005-ben, de remixeket is gyártott bőven, többek közt a Mo’Horizons, a Mardi Gras BB, N.O.H.A. és a néhai Marvin Gaye számaiból. „Ben a Corduroy-ból” 2008 végén újabb projekttel jelentkezett, és ezúttal úgy tűnik, őt is elkapta a feldolgozási láz (lásd: Nouvelle Vague, Senor Coconut stb.), hiszen a Fab Guiro! album 12 Beatles-dalt tartalmaz latinos hangszerelésben.
Ben Harper & The Innocent Criminals: Lifeline
(Virgin / EMI)A fekete, fehér és indián ősökkel egyaránt büszkélkedő karizmatikus amerikai dalszerző-gitáros-énekes, a Ben Harper a 2003-as Diamonds On The Inside-ig átlagosan két évente jelentkezett egy-egy új kiadvánnyal, de azóta minden évben előáll valami új anyaggal: a Blind Boys Of Alabama együttessel közös felvételei, a 2004-es There Will Be A Light album és a 2005-ös Live At The Apollo koncertanyag után 2006-ban a Both Sides Of The Gun című dupla lemezzel folytatta, és 2007-ben máris itt a Lifeline, melyet Innocent Criminals nevű kísérőzenekarával közös munkaként jegyez.
Ben Harper & The Innocent Criminals: Live From Mars
(Virgin/EMI) Jimi Hendrix, Bob Marley és Terry Callier örökségének legméltóbb összegzője, a fehér, fekete, és cseroki indián felmenőkkel egyaránt bíró amerikai gitáros-énekes, Ben Harper négy stúdióalbum után máris egy dupla koncertlemezzel jelentkezik, melyen eddigi életművének tekintélyes része szerepel, néhány feldolgozással kiegészítve.
Ben Harper And Relentless7: White Lies For Dark Times
(Virgin / EMI)Az 1969-es születésű amerikai gitáros-énekes, Ben Harper már bő másfél évtizede szállítja egyenletes időközönként – nagyjából egy-két évenként – egyenletesen magas színvonalú lemezeit, amelyeket briliáns dalszerzés, őstehetség és gyógyító erő, hangzások és énekstílusok természetes keveredése jellemez. Az elmúlt években Harpert általában Innocent Criminals nevű kísérőzenekarával hallhattuk, melynek nevét az 1999-es Burn To Shine album óta hol feltüntette a borítón (Live From Mars – 2001, Lifeline – 2007), hol nem (Diamonds On The Inside – 2003, Both Sides Of The Gun – 2006), de voltak a Blind Boys Of Alabama gospel trióval közösen jegyzett kiadványai is (There Will Be A Light – 2004, Live At The Apollo – 2005), ezúttal azonban egy vadonatúj formáció, a Relentless7 kíséretében jelentkezik.
Ben Harper And The Blind Boys Of Alabama: There Will Be A Light
(Virgin / EMI)A fekete, fehér és indián felmenőkkel egyaránt bíró Ben Harper vitathatatlanul az elmúlt tíz év egyik legtehetségesebb dalszerző-előadója, számtalan műfajban (akusztikus dal, „hendrixes” rock, blues, soul/roots R&B, reggae, gospel stb.) képes lélegzetelállító bravúrdarabokra, ahogy azt előző stúdióalbumán, a 2003-as Diamonds On The Inside-on is bizonyította. Az amerikai gitáros-énekes a hatodik sorlemezét új kísérőkkel készítette és ezúttal egyetlen stílusnál ragadt le (a gospeles bluesnál), de így is elsőrangú alkotás született.
Ben Harper: Both Sides Of The Gun
(Virgin / EMI)Az amerikai dalszerző-gitáros-énekes, Ben Harper a Blind Boys Of Alabama énekegyüttessel közösen készített There Will Be A Light gospel album (és a hozzá kapcsolódó Live At The Apollo DVD) után immáron hetedik stúdiólemezével jelentkezik, mely – akárcsak Live From Mars című 2001-es koncertanyaga – dupla kiadvány, egy akusztikusabb és egy elektromosabb koronggal.
Ben Harper: Diamonds On The Inside
(Virgin / EMI)Az amerikai dalszerző-gitáros-énekes Ben Harper az utóbbi tíz év egyik legnagyobb tehetsége, Jimi Hendrix, Bob Marley és Terry Callier ihletett követője, aki Live From Mars című dupla koncertalbuma után most ötödik stúdiólemezével jelentkezik - és idézi a fekete zenék aranykorát.
Ben Westbeech: There's More To Life Than This [ house / pop / soul ]
Ha ezt Jay Kay hallja, márpedig miért ne hallaná, igazolva látja majd soron következő prémiumkategóriás, túlpolírozott, ámde mérhetetlenül üres lemezének kiadását. Ben Westbeech bekötött szemmel követi az egykori űrcowboyt.
6789101112131415
10 / 34 oldal
2012. május 28., hétfő

Emil, Csanád
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.