Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Friss zene
Autechre: Quaristice
(Warp / Neon Music)Meglehetősen ritka, amikor egy adott műfaj egyik vezető együttese legfrissebb lemezének turnéjával érinti Budapestet, a kísérleti elektronikus tánczene egyik kilencvenes évekbeli kulcszenekara, a brit Autechre azonban legújabb, sorban kilencedik stúdiólemezével mégis ezt teszi. A kifordított című 2005-os Untilted után három évvel kiadott Quaristice ráadásul egy kicsivel jobban is sikerült elődjénél, úgyhogy a rajongókon túl a stílus iránt érdeklődőknek is érdemes megismerkedni vele (és megnézni a koncertet a Merlinben március 11-én).
Autechre: Untilted
(Warp / Neon Music)A Sean Booth és Rob Brown alkotta Autechre az IDM vagy absztrakt elektronika első hullámának úttörői közül az egyik legjelentősebb, és bár zenéje az utóbbi években vesztett forradalmi éléből, a mai napig lenyűgöző – főként a kemény következetességért, amivel öntörvényű alkotói hozzáállását érvényesíti, minden külső tényezőre fittyet hányva. A címében a lemezkiadásban bevett Untitled - azaz cím nélküli - kifejezést a rájuk jellemző alig észrevehető iróniával kifordító Untilted az Autechre nyolcadik stúdióalbuma: egy nyolctételes robotszimfónia.
autoKratz: Self Help For Beginners [ electronica / indie ]
Az autoKratz név arra enged következtetni, hogy egy német együttesről van szó, pedig az igazából egy londoni duót takar. A David Cox és Russell Crank alkotta páros készített remixet a La Roux, a Fisherspooner és az Underworld számára, utóbbi előtt fel is léptek 2008-ban. De bemelegítettek a The Prodigy-nek, az ausztrál Parklife fesztiválon Tiga és a Crystal Castles mellett álltak színpadra, 2009-ben pedig egy kisebb önálló európai turnét is lezavartak.
Autolux: Transit Transit [ indie / psychedelic / rock ]
Hogy a leszegett fejű önsajnálat a rakkenroll szerves része, az már jó ideje tisztázódott. Az Autolux is szomorúzenét csomagol, mely mégis meghozza a kedved, ha máshoz nem, a leszegett fejű önsajnálathoz mindenképp.
Avey Tare: Down There [ electronica / experimental / folk ]
Tavaly év elején az Animal Collective Merriweather Post Pavilionja úgy hatott, mint szikkadt nyári napon egy frissítő zápor. A zenekar egyik agyféltekéje, Avey Tare most szólóban vetíti ránk makulátlan elméje örök ragyogását.
Avishai Cohen: Seven Seas [ experimental / jazz / nu jazz ]
Avishai Cohen egy izraeli basszusvirtuóz, aki gyermekkorában zongorázni tanult, de Jaco Pastorius hatására a bőgővel kötött örök házasságot. Volt utcazenész, majd kisebb együttesekben játszott, egy szép napon pedig maga Chick Corea hívta fel őt, és lemezszerződést ajánlott neki, akinek zenekarában is helyet kapott.
Avril Lavigne: Goodbye Lullaby [ pop / pop punk ]
Avril korábban punknak vallotta magát, amiért - mondjuk - egy Dead Kennedys rajongó egy mozdulattal tépte volna szét, szóval inkább maradjunk a mainstream pop jelzőnél. Tény viszont, hogy célközönségét, vagyis a tornacipős, gimis kiscsajokat hatékonyan szólítja meg, és az összes (értsd: egyetlen) problémájukat helyettük énekli ki magából. Az akció fedőneve: szerelem.
6
Avril Lavigne: Let Go
(Arista / BMG)2002 nyarának egyik legnagyobb slágere (Complicated) Amerikában egy tizenhét éves lány, az ontariói Napanee kisvárosából származó Avril Lavigne nevéhez fűződik. A szinte pillanatok alatt milliós eladást produkáló debütáló album megbízható, de már-már unásig ismert egyen-rádiórockkal szolgál.
1
Axel Krygier: Zorzal
(Hitop / Deep Distribution)A New York-i emigráns El Gran Lapofsky irányítása alatt működő madridi székhelyű Hitop Records hét éve ontja magából a minőségi eklektikától hangos kiadványokat a spanyol nyelvterületről. A kiváló és igen fiatal argentin multiinstrumentalista, Axel Krygier majdnem az indulás óta velük tart, hiszen első Hitop-kislemezeit 2001-ben hozta össze. Még ugyanabban az évben kijött debütáló albuma, az Argentínában már két évvel korábban megjelent Echale Semilla! is, és ezzel a kiadó egyik legfontosabb művészévé lépett elő a spanyol Watch TV mellett.
Ayọ: Billie-Eve [ folk / reggae / soul ]
Joruba kódolás szerint Ayọ nevének utolsó betűje alá mindenképpen érdemes pontot rakni, mert az így "hagyma" helyett azt jelenti: "boldogság". Kapunk indulatot, akaratot, összetört szíveket, de Ayọ a legtöbb helyen megtalálja a szépséget is.
17181920212223242526
26 / 26 oldal
2012. május 28., hétfő

Emil, Csanád
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.