Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Dél-Alföld
Sose halunk meg [Színház] Szeged, Sportcsarnok, szeptember 10. 19:00
A vállfás Gyuszi bácsit mindenki szereti. Koltai Róbert első filmjéből először hatalmas siker, majd igazi klasszikus lett. Aztán meg egy musical. A zenét Dés László írta, akinek minden leírt hangja kincset ér, és akinek...
2010. szeptember 8.
Plautus: A hetvenkedő [Színház] Békéscsaba, Békés Megyei Jókai Színház, szeptember 10. 19:00
A közönség most bizonyára hozzáteszi, hogy: ...katona. És valóban, az eredeti mű címe ez. Azonban Titus Maccius Plautus már életében és főleg halála után oly népszerű volt, hogy kortársai előszeretettel adták ki műveiket az ő neve alatt.
2010. szeptember 8.
Carl Orff: Carmina Burana [Zene] Békéscsaba, Repülőtér, szeptember 10., 11., 19.30
A nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel ismét felhangzik minden idők egyik legfelkavaróbb alkotása, Carl Orff: Carmina Burana című nagyszabású műve a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar előadásában. A helyszín ezúttal is...
2010. szeptember 8.
Csontvárytól Szőnyiig [Kiállítás] Szeged, Móra Ferenc Múzeum, május 27. - szeptember 12.
A kiállításon többek között Csontváry Kosztka Tivadar, Csók István, Gulácsy Lajos, Derkovits Gyula, Szőnyi Iván, Czóbel Béla, Kernstok Károly és Aba-Novák Vilmos alkotásaival ismerkedhetünk meg a miskolci Herman Ottó Múzeum jóvoltából.
2010. június 2.
A mi Nagy Imrénk [Kiállítás] Békéscsaba, Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeum, július 15. - szeptember 12.
A Csíkszeredához tartozó Csíkzsögöd művésze, a 2005-ben posztumusz Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Zsögödi Nagy Imre emlékkiállítását hozza el városunkba a Csíki Székely Múzeum, a magyarországi vándorkiállítás újabb állomásaként.
2010. július 15.
Plastic Septet [Zene] Szeged, Jazz Kocsma, szeptember 16. 20:00
Váczi Dániel az elmúlt két évben többször is megmutatta magát Szegeden, bár nem mindig ugyanabban a formációban. A mostani az ő és Brezovcsik Gábor évtizedes közös munkájának eredménye, professzionális zenészekkel és hangszereléssel.
2010. szeptember 8.
6. Nemzetközi Dorombfesztivál [Fesztivál] Kecskemét, Kecskeméti Ifjúsági Otthon, szeptember 16 - 19.
A doromb a világ egyik legősibb hangszere, melyet számos nemzet magának tekint. A 6. Nemzetközi Dorombfesztivál a doromb segítségével egymástól – látszólag – távol eső kultúrákat, korokat, embereket köt össze és mutat be.
2010. augusztus 31.
Hírös Félmaraton [Wellness] Kecskemét, Benkó Zoltán Szabadidő Központ, szeptember 19. 11:00
A félmaraton nem ugyanaz, mint a fél maraton. És ezt nem csak azért mondom, mert az első az egy egész, a másik meg csak egy fél. Hanem azért, mert nem mindegy, hogy egy felet teljesen vagy egy teljeset félig fut le valaki.
2010. szeptember 8.
Hébe Hóba Banda: Vacka-dalok [Zene] Szeged, ALTERRA-Kortárs Előadóművészeti Központ, szeptember 19. 11:00
A Kossuth rádió nagy sikerű folytatásos mesesorozata, a Vacka Rádió most megelevenedik, és interaktív koncertben manifesztálódik a Maszk Egyesület jóvoltából. A fordulatos történet egy mesebirodalom rádiójában és akörül bontakozik ki.
Autómentes nap [Mindenmás] Kecskemét, Főtér, szeptember 22. 12:00
Mondhatnánk, hogy szeptember 22-én újra kinyílik a Zöld ernyő, ha egyáltalán becsukták volna. De nem tették. Hanem azon munkálkodtak, hogy felkészüljenek a második évadra, és fontos tapasztalatokkal felvértezve, kiváló partnerekkel karöltve...
2010. szeptember 8.
12345678910
1 / 13 oldal
2010. szeptember 9., csütörtök

Ádám

XXIV. Mesterségek ünnepe Budapest, 2010. augusztus 19. - szeptember 22.

El / Away - Menni vagy maradni? Pécs, 2010. augusztus 27. - szeptember 19.

37. Nyírségi Ősz Nyíregyháza, 2010. szeptember 1 - 30.

V. Haydn Vonósnégyes Fesztivál Fertőd, 2010. szeptember 3 - 12.

Mandula Ünnep 2010. Alsóörs, 2010. szeptember 4 - 18.

Egy sokoldalú művész (festő, író, költő, filmes, filozófus) végre megkaphatja az őt megillető figyelmet a szakmától és a műkedvelőktől.
A Letz Zep a tribute zenekarok közül az, amelyik a kritikák és a rajongók szerint is a leghitelesebben adja vissza a Led Zeppelin egyedülálló stílusát és életérzését.
Tagok: túl az 1 millión
 
Copyright © 2010
Magyar Vendor Kft. az Est Media Group tagja.