Oktatás + karrier
Színház az egész egyetem
Az immár hatodik alkalommal megrendezett Színváltások ékes példa egyrészt arra nézve, hogy borzasztóan sok tehetséges ember kószál a kampuszokon, másrészt pedig arra, hogy még több az olyan ember, aki kíváncsi is rájuk. A méltán híres egykori Egyetemi Színpad ötnapos fesztiválban reinkarnálódott.
2010. november 23.
Párosan szép az élet – a munkahelyen is?
Munkahelyünkön akadhat olyan – ellentétes nemű – munkatárs, akivel sokkal jobban kijövünk, mint a többiekkel. Akivel majdnem olyan bizalmasak, őszinték és nyíltak vagyunk, mint otthon a párunkkal.
2010. november 17.
Mert hülye azért nem…
Az egyetemista lét nem könnyű. Új barátok, új környezet, az a szörnyű vizsgaidőszak, mind-mind olyan feszültséggel, sokszor megoldhatatlannak tűnő problémákkal járnak, amelyek könnyen érzelmi krízisbe torkollhatnak egy diáknál.
2010. november 10.
HÖOK – közel 400 000 hallgató érdekképviselete
Mi az a HÖOK, hogyan épül fel, milyen súlya van? Hogyan tudja képviselni a hallgatói érdekeket? Melyek most a legégetőbb feladatai? És vajon manapság már tényleg nem menő dolog tüntetni?
2010. november 3.
Jelentkezz keresztféléves képzésre!
Épp, hogy csak lezárult a nyári felvételi időszak, máris lehet újra jelentkezni – ezúttal több mint ezer keresztféléves képzésre.
2010. november 2.
Egyetem akadályok nélkül
A Debreceni Egyetem több szempontból is élenjáró és példamutató az akadálymentesítést illetően. Hazánkban itt valósult meg először mozgássérülteket segítő, esélyegyenlőségüket biztosító iroda, ...
2010. október 26.
Játssz online valóságjátékban, ahol tengernyi kaland vár rád!
Semmi sem segíti jobban a tanulást, mint amikor az információkat egy játék során kell megszereznünk. Erre épül a Microsoft, az egyszervolt.hu, a Nemzeti Tankönyvkiadó és az Octopus Tengeri Régészeti Kutató Egyesület közös játéka, a Tengernyi Kaland.
2010. október 25.
1956 és az egyetemisták
Október 23. közeledtével mi is lehetne aktuálisabb, mint az ’56-os történésekről írni, ott is a diákság forradalomban betöltött szerepéről? Az egyetemisták ugyanis az elsők között voltak, akik kifejezésre juttatták...
2010. október 19.
A Fair Play őrei
Különféle videomegosztókon legalább 114 változatban nézhetjük meg, ahogy Zidane a 2006-os vb döntőjében lefejeli Materazzit. Bár a jó játékvezető szinte észrevétlenül teszi a dolgát, az ehhez hasonló esetekben elkerülhetetlenül...
2010. október 13.
Alkoss – diploma nélkül is!
Ki mondta, hogy csak az lehet művész, akinek papírja is van róla? A Bakelit Multi Art Center már harmadik alkalommal hirdeti meg Diploma Nélkül képzőművészeti pályázatát, mely elsősorban azon autodidakta művészeket hivatott támogatni, akik a kilencedik kerületben vagy környékén élnek.
2010. október 12.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek












