Dudley Moore-ról talán kevesen tudják, hogy valaha a világ legviccesebb embereinek csoportjába tartozott, jóllehet, filmes karrierje aligha árulkodik erről. Oké, az Arthur és az Óvakodj a törpétől még rendben volt, de ezzel vége.
Hogy mást ne említsünk, fénykorában ő volt a társszerzője a legendás Tudnak-e a hollók a víz alatt repülni, vagy megfulladnak?, valamint a Béka és barack vendéglő című jeleneteknek is, melyeket Galla Miklós jóvoltából ismerhet a hazai közönség. Most azonban kevésbé vicces oldalát vagyunk kénytelenek figyelemmel kísérni. Illetve dehogy vagyunk kénytelenek!
Jason, a tehetséges drámaíró, nagy sikereket ér el a Broadwayn. Feleségül veszi a gyönyörű Allisont, ám ez kissé elhamarkodott lépésnek bizonyul, amelynek negatív kihatása lesz művészi pályafutására. Egy vidéki kisvárosban megismerkedik Phoebével, a szerény tanárnővel, akiről kiderül, hogy jó érzéke van az íráshoz. Jason munkát ad a tehetséges nőnek, ami gyümölcsöző együttműködést eredményez. Idővel rájönnek, hogy kapcsolatuk több mint közös szakmai siker és kölcsönös szimpátia.

Romantic Comedy
amerikai vígjáték, 103 perc, 1983
rendező:
Linkek
H 6 | K 7 | Sze 8 | Cs 9 | P 10 | Szo 11 |
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek