Superman
|
est.hu:
6/10
|
olvasói:
10/10 (3)
Vegyük sorba, mi is kell egy hollywoodi kasszasikerhez? Először is nem árt, ha a sztori egy sikeres képregényen alapul. Az még jobb, ha már egyszer, valamikor régen, egy sikeres film - esetleg filmek - készültek abból a bizonyos képregényből.
Az első Superman képregény 1938. júniusában, az Action Comics oldalain látott napvilágot. (A magazin azóta is létezik, és már túl van a 800. számon.) Az első rajzfilmváltozat 1941-ben készült, majd hét évvel később útjára indult egy 15 részből álló fekete-fehér sorozat is. Az első Superman játékfilmre 1978-ig várni kellett. 1987-ig három további rész készült el, és idén júniusban kerül a mozikba az első két rész kvázi remake-je, az új Superman. A legújabb verziót Ausztráliában forgatták, és valószínűleg minden idők legdrágább filmje lesz. Az új Superman előkészítése közel egy évtizedet vett igénybe, a forgatás költségeit 200 millió dollárra becsülik.

Persze az eredeti Superman sem volt egy low-budget mozi, a maga 55 millió dolláros költségvetésével.

A sztorira nem érdemes túl sok szót vesztegetni, hiszen egyrészt mindenki ismeri, másrészt ebben a filmben nem a történet a lényeges, hanem a világ legismertebb szuperhősének látványos akciói.

 
 
fujisan
2006.06.23
|
Superman
angol akciófilm, 143 perc, 1978
rendező:

Richard Donner

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 28., hétfő

Emil, Csanád
18:20
Lódító hódító
amerikai vígjáték, 2009
18:20
102 kiskutya
amerikai családi vígjáték, 2000
18:20
Jó fiú!
amerikai vígjáték, 2003
18:30
Harold és Maude
amerikai vígjáték, 1971
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.