Szerelem
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
7/10 (4)
A Szerelem 1970-ben készült Déry Tibor két novellája alapján. Az 1971-ben Cannes-ban az Arany Pálmára is jelölt film a zsűri különdíját kapta, és még abban az évben Chichagóban Törőcsik Mari, Luca szerepéért a legjobb női alakításért járó díjat vehette át.
 A cannes-i díjátadás után a zsűri egyik tagja gratulált a film készítőinek a kitűnő alkotáshoz, mindössze egyetlen kétségének adott hangot. Nem értette, hogy egy olyan karakter, mint a filmbeli János, (Darvas Iván) hogyan kerülhetett börtönbe. 
 
A film az 50-es években játszódik. János politikai fogolyként tölti büntetését. Felesége, Luca gondoskodik a férfi idős, súlyosan beteg édesanyjáról. Mivel a mama kedélyállapotára nem lenne jó hatással, ha megtudná, hogy fia börtönben ül, Luca kitalál egy történetet. János Amerikában van, filmet forgat. Leveleket hamisít, és kisebb ajándékokat hoz János nevében. János hazatérésére egyre kevesebb a remény. Mikor váratlanul hazatér, már késő, anyja meghalt. A minden idők egyik legszebb magyar filmjének tartott Szerelem operatőre az egyik legkiválóbb magyar operatőr, Tóth János volt. Makk Károly 2003-ban elkészítette a film kvázi folytatását Darvas Ivánnal és Törőcsik Marival, Egy hét Pesten és Budán címmel.
fujisan
2006.01.24
|
magyar filmdráma, 84 perc, 1971
Az ötvenes években szabadult politikai fogoly hazatérésének megrendítő története. A legszebb magyar filmek egyike.
rendező:

Makk Károly

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 28., hétfő

Emil, Csanád
18:20
Lódító hódító
amerikai vígjáték, 2009
18:20
102 kiskutya
amerikai családi vígjáték, 2000
18:20
Jó fiú!
amerikai vígjáték, 2003
18:30
Harold és Maude
amerikai vígjáték, 1971
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.