Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

A tolmács
|
olvasói:
10/10 (1)
Egy tolmácsnak már hivatalból is hegyeznie kell a fülét, oda kell figyelnie minden apró részletre, Silvia Broome (Nicole Kidman) azonban ezúttal olyasmit hallott meg, amit nem kellett volna.
Az afrikai születésű tolmácsnő az ENSZ-nek dolgozik (A tolmács az első film, amelyet az ENSZ épületén belül forgathattak), és véletlenül fültanúja lesz egy olyan beszélgetésnek, amelyben egy afrikai államfő elleni merényletről esik szó. Ezzel azonban ő maga is veszélybe és a merénylők céltáblájának kellős közepébe kerül, amivel egy több fronton is feszült thriller veszi kezdetét. 
 
Először is megkezdődik a versenyfutás az idővel: Silvia megpróbálja leleplezni az összeesküvést és megakadályozni a merényletet. Ebben a feladatában segítőtársa is akad Tobin Keller (Sean Penn) szövetségi ügynök személyében, akit az ő védelmére rendeltek ki. Ugyanakkor kölcsönös gyanakvás alakul ki kettejük között: ők ketten eleve „a folyó két ellentétes partján állnak” - ahogy az a filmben elhangzik -, hisz a tolmács a szavak erejében hisz, a titkos ügynök viszont az emberi viselkedésből olvas. Tobin azt hiszi, Silvia nem mondja el neki a teljes igazságot, a nő pedig szintén úgy gondolja, a férfi eltitkol valamit - mégis egymásra vannak utalva, és ezzel egy másik párost idéznek a rendezői életműből: A Keselyű három napjának Joseph Turnerét és Kathy Hale-ét. A film is hasonlóan keveri a politikai szálakat, a bizalmatlanságot és a suspense elemeket, mint az előd. Kicsit sokat akar markolni a politikai korrupció, emberi jogok, globális demokrácia kérdéskörében, de naiv világképe a többi erénye miatt megbocsátható. 
 
Az Oscar-díjas Sydney Pollack otthonosan mozog a thriller műfajában, hiszen korábban, például a már említett A Keselyű három napjában és A cégben is bizonyította, milyen remekül adagolja a feszültséget. Ebben pedig színészei, a szintén akadémiai díjazott sztárok, Nicole Kidman és Sean Penn remekül a kezére játszanak. És ahol három profi találkozik, ott nagy baj nem történhet - még azzal sem, akinek veszélyben az élete.
firkász
2005.04.07
|
The Interpreter
angol thriller, 120 perc, 2005 16 éven aluliak számára nem ajánlott
ENSZ-tolmácsnő munkavégzés közben halálos összeesküvés fültanúja lesz. Élete veszélybe kerül, ám segítségére siet a gyanakvó szövetségi ügynök. Három Oscar-díjas találkozása Sydney Pollack politikai thrillerében!
rendező:

Sydney Pollack

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 28., hétfő

Emil, Csanád
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.