De ne rohanjunk ilyen esztelenül előre, és először lássuk, hogy mi nem stimmel hőseink frigyével. Adott ugyanis a szép, okos és akaratos Joanna (Nicole Kidman), meg az ő kedves, pipogya férje, Walter (Matthew Broderick). Joanna menő tévéproducer, ám egy lövöldözésbe fulladt közjáték után kirúgják, amitől menten idegösszeroppanást kap. Házasságukat és hősnőnk önértékelését helyrebillentendő, hőseink leköltöznek hát a festői Stepfordba, ahol minden rendben van, sőt, túlságosan is rendben. Ugyanis az összes itt élő feleség szép, boldog, szolgálatkész és bármikor hajlandó szeretkezni hites férjével - és lássuk be, ez nem természetes. Csakhogy Walternek tetszik ez a felállás, és a helyi Férfiegylet titkos üzelmeinek köszönhetően Joanna is jó úton halad afelé, hogy valódi stepfordi feleséggé váljon. 
 
A Bryan Forbes rendezte 1975-ös, több tévés folytatást is megért klasszikus feldolgozása mit sem veszített aktualitásából, csak a csinos ruhák tűnnek némileg ávétosnak, bár gyanítom, hogy ez szándékos. Igaz, a végén fekete komédiába, sőt enyhe thrillerbe hajló sztori lehetett volna sokkal merészebb és ironikusabb, de így legalább egy közérthető metaforát és egy meglepő slusszpoént is kapunk a happy end mellé. 
 
Mindehhez azért persze kellett az is, hogy Nicole Kidman olyan univerzális sztárrá nőjje ki magát, aki bármilyen filmet el tud vinni a vállán, és egyszerre több karaktert is életre tud kelteni, de mégis a stepfordi közösséget vezető, karót nyelt Wellington házaspárt alakító Christopher Walkennek és Glenn Close-nak jutnak a legjobb pillanatok. Hiába, gonosznak lenni a legkönnyebb!