Barry Levinson rendező már 1987-es, Jó reggelt, Vietnam! című filmjével egyértelművé tette, hogy remek érzéke van a humor szokatlan körülmények közötti ábrázolásához és a zseniális karakterformáláshoz, egy évvel későbbi munkájában azonban még ennél is többre vállalkozik: egy autista felnőtt köré építi szívszorítóan bájos és elgondolkodtató történetét.
Amelyben is Charlie (Tom Cruise), a pénzmániás aranyifjú csalódottan szembesül a ténnyel, hogy az apja halála utáni örökösödésből csupán apróságok jutottak neki, és a dollármilliók a számára mindaddig ismeretlen bátyjára, Raymondra (Dustin Hoffman) szálltak, aki autizmusa folytán gyermekkora óta egy intézetben él. Charlie felkutatja testvérét, és annak reményében, hogy megszerezheti tőle a pénzt, szabályosan elrabolja őt.
Az Esőember egy megható road-movie, egy szimbolikusan is értelmezhető utazás két teljesen különböző ember között, ahol a kezdeti nehézségek és a korlátok szépen lassan átértékelődnek és megszűnnek, Charlie előre megjósolható karakterváltozása pedig szerencsére mellőz mindenfajta erőltetettséget. Barry Levinson merészet vállalt azzal, hogy az autizmus témájához nyúlt, de 1988-as filmje segített közelebb hozni az embereket ehhez az addig kevéssé ismert betegséghez. Az autizmus egy idegi-fejlődési rendellenesség, mely például csökkent mértékű kommunikációs képességekben, leszűkült társadalmi kapcsolatokban nyilvánul meg, ugyanakkor bizonyos dolgokban a zsenihatárt súrolva mutatkozik meg (főleg számok, illetve a memória terén). Egy valós személy, a súlyos agykárosodásban szenvedő Kim Peek formálta, Oscar-győzelmet érő lenyűgöző Dustin Hoffman-alakítás mellett az Esőember a Legjobb film, rendező és eredeti forgatókönyv díját is megkapta.
Forrás: Est.Tv Magazin

Rain Man
amerikai filmdráma, 133 perc, 1988
A szép arcú, de önző yuppie nagy és érzelmes kalandja autista tesójával. Legendás, road-movie-ba oltott humanista példázat a boldog nyolcvanas évekből.
rendező:
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek