Az angolok már vagy másfél százada irogatják és játszogatják az ilyen fapofával előadott, sikamlós helyzetekre és frappáns benyögésekre épülő vígjátékokat, csakhogy filmünket egy amerikai fickó rendezte, akit úgy hívnak, hogy Yoda!
A rendező igazi neve Frank Oz, aki karrierjét bábosként kezdte a Muppet Show-ban, de ő adta a bölcs zöld űrmanó, Yoda hangját, és ezzel örökbe beírta magát a filmtörténetbe, tehát rendezőként könnyen hülyéskedhet. És hülyéskedik is, hiszen egy teljesen blőd brit komédiát hozott össze egy elbaltázott temetéssel, ahol a részvéttel teli részvevők közt van egy speeden pörgő meztelen pacák, egy hasmenős öregúr tolókocsiban és egy zsaroló meleg törpe is, hogy csak a feltűnőbb jelenségeket említsük. A felsorolásból is látszik, hogy itt bizony klasszikus szituációs vígjátékkal van dolgunk, ahol ugyan minden kissé kiszámított és gondosan adagolt – ami, ha jobban meggondoljuk, nem feltétlen negatívum – , de mindvégig profi módon szórakoztató, akár egy könnyed színdarab.
Ha van a Halálos temetésnek gyenge pontja – a magyar címen kívül –, az az igazán karakteres színészek és a jó csajok hiánya, igaz, az utóbbira magyarázat lehet maga az angol helyszín is. Bár akad pár ismerős karakterszínész, igazi főszereplő nincs, akinek annak kéne lennie – Matthew Macfadyen mint az elhunyt számos problémával szembenéző kisebbik fia –, az inkább olyan John Cusack-utánzat, ami persze még így is jobb, mint amikor Hugh Grant sármos fickót játszik, aminek a gondolatára is ki szokott rázni a hideg.

Death at a Funeral
amerikai-angol-német vígjáték, 90 perc, 2007
Egy diszfunkcionális brit család fejének temetésén elszabadul a pokol, amikor valaki egy sötét titkot akar felszínre hozni. Vigasság angol módra.
rendező:
Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2007. november 22.
Bemutató: 2007. november 22.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek