28 nappal később
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
7/10 (7)
A zombifilm mindig is kissé lesajnált műfaj volt, még azzal a kitétellel is, hogy George A. Romero élőhalott-szériája kultikus státuszt vívott ki magának.
Röviden: egy zombifilmtől sosem várták el, hogy okos legyen, a lényeg az volt, hogy pár embert széttépjenek, másokat halomra lőjenek, a többi pedig a maszkmester dolga volt. Persze, ha Danny Boyle (Trainspotting, Gettómiliomos) dönt úgy, hogy rendez egy ilyen darabot, abban kell, hogy legyen valami csavar és természetesen minőség. Igaz, a történet nem sokban különbözik más, hasonló filmektől: hősünk, Jim 28 nappal azután, hogy kómába esett, a sokáig kísértő nyitó jelenetben felébred egy kórházban, és egy üres Londont talál maga körül. Illetve majdnem üres Londont, mert ahogy az árnyékok egyre hosszabbra nyúlnak, előmerészkednek azok, akiket az egyszerűség kedvéért hívjunk csak Fertőzötteknek - akik mellesleg elég gyorsak, és persze vérszomjasak. Jim szerencséjére pártfogásába veszi két másik túlélő, majd egy toronyházban megbúvó apa és lánya bővíti a csapatot, akik elhatározzák, hogy egy frissen fogott rádióadás felhívásának engedelmeskedve megkeresnek egy vidéki katonai támaszpontot. Azt nem kell ecsetelnünk, hogy az út milyen veszélyes... 
 
A végeredményt csak azzal a ténnyel illusztrálnánk, hogy Stephen King, a horror királya egy egész mozit bérelt ki, hogy megnézhesse a filmet, amely nemcsak az ijesztgetésről, hanem az emberi természetről és annak gyengeségeiről szól - és amely igazi sztárt csinált Cillian Murphyből. Ami pedig az ijesztgetést illeti, egy figyelmetlen kellékes egy mezőn hagyott egy rakás „zombihullát”, amiket egy kedves hölgy fedezett fel - aki aztán pánikrohamot kapott és kocsijával nekihajtott egy falnak, szépen összetörve magát. 

Forrás: Est.Tv Magazin
2006.02.14
|
28 Days Later
amerikai-angol-holland horror, 112 perc, 2002
Maroknyi túlélő menekül a zombiktól elárasztott Londonból. Digitális kézikamerás horrorőrület a Trainspotting alkotóitól.
rendező:

Danny Boyle

Forgalmazza: InterCom
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 27., vasárnap

Hella
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
Szo
26
18:05
Boldogtalan igenek
ír vígjáték, 2009
18:10
Fair Game
amerikai thriller, 2010
18:15
Anna és a király
amerikai romantikus kalandfilm, 1999
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:30
Toy Story - Játékháború
amerikai animációs film, 1995
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.