A turné
|
est.hu:
7/10
|
olvasói:
(0)
Zenés film. Az ilyenekkel szoktak az idegeimre menni, meg a dalolóssal. Ez ráadásul egy olyan vígjáték, melyet dokumentum jellegűre készítettek, hogy egy bizonyos Spinal Trap nevű angol heavy metal együttes amerikai turnéját kísérjék nyomon.
Bődületes ötlet, igazán elhiszem, amit írnak róla, hogy aszondja: „Talán nem született még egy ilyen szórakoztató, s egyúttal igaz film a rockzene kulisszatitkairól.” Na, ennyi lett volna az ajánlóm, azt hiszem, ez így kerek. De hogy mégis bővebb legyek a bőnél, elmondom még, mert sajnos én magam sem tudnám jobban, hogy „együtt nevethetünk a szereplőkkel saját maguk baklövésein, hiszen ami elromolhat, az el is romlik ezen a koncertkörúton.
 
Elmaradnak a fellépések, tönkremennek a színpadi berendezések, a gitárok közlekedési híreket sugároznak, s megannyi próbatétel várja a zenészeket, miközben a néző a hasát fogja a nevetéstől. S az a legszebb az egészben, hogy a sokszor teljesen abszurdnak tűnő jelenetek voltaképpen nem is állnak olyan messze a valóságtól”. Értitek?! Ez a legszebb!! És majd fogjuk a hasunkat a nevetéstől! Na, jó, akkor most tegyétek hozzá gondolatban, mennyire ajánlom ezt egytől tízig, azt gondolkodjatok, vagy, ha úgy tetszik, nevessetek!
háopépé
2008.03.07
|
This Is Spinal Tap
amerikai zenés vígjáték, 80 perc, 1984
rendező:

Rob Reiner

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 27., vasárnap

Hella
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
Szo
26
18:05
Boldogtalan igenek
ír vígjáték, 2009
18:10
Fair Game
amerikai thriller, 2010
18:15
Anna és a király
amerikai romantikus kalandfilm, 1999
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:30
Toy Story - Játékháború
amerikai animációs film, 1995
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.