Ladánybene 27
Paks, Cafe Bongó, 2010. szeptember 17.
A raszta szív, a raszta szív örökké dobog… – szól a 90-es évek nagy slágerének kétértelmű refrénje, s a könnyed muzsika ellenére az LB27 pont az ilyen sokat sejtető, illetve a nagyon is egyértelmű üzenetek miatt vált kultuszzenekarrá.

Történt mindez úgy, hogy közben szép lassan mainstream előadók lettek, klipjeiket, dalaikat a legnagyobb rádió- és tévécsatornák is sugározták, sugározzák. A csapat ugyan legutóbb 2007-ben adott ki friss anyagot (igaz, akkor rögtön hármat is), de egy ilyen „örömzenekar”, melynek minden fellépése egyfajta happening, inkább a koncertekre helyezi a hangsúlyt.

Minden bizonnyal így lesz ez Pakson is, ahová a zenekar a már említett, két éve megjelent 20 év reggae, Judgeday és Babylon cirkusz című albumok anyagával érkezik majd, de természetesen ezek mellett ott lesznek azok, a (rakéta-)gyújtóhatású slágerek is, melyek az 1991-es első megjelenés óta bekerültek a hazai reggae-színtér top hits-ei közé. Ajánlásként végül nem is lehetne jobb dumával nógatni a közönséget, mint azzal, amit a legújabb korongjukról ők maguk írtak a honlapjukon: „Nagyon szól, nagyon roots, nagyon szeretjük!”  

A 10 év – 10 buli fedőnevű Café Bongo béli programsorozat legnagyobb durranása ez a koncert, ami után a rasztáknak nem kell orrot lógatva hazabaktatniuk, hiszen hajnalig tartó reggae party helyezi fel a koronát az éjszakára.  

Oxi
2010.09.08