Az ember nem minden gyomorgörcs nélkül megy el, hallva a beavatásról szóló városi legendákról, de mikor már ott van, rájön, hogy az olykor zavarba ejtő feladatok is a javunkat szolgálják. Az egyetemi évek legjobb haverjai azok közül kerülnek ki, akikkel együtt kellett lehúzni azt az üveg szörnyű bort, és akikkel együtt égett a pofánk a rögtönzött színdarab előadása közben. A gólyatábori bulik pedig sok év múlva visszanézve is a legjobbak között vannak. Arról nem is beszélve, hogy mindemellett rengeteg hasznos információhoz is juthatunk a tanulmányokkal, kollégiummal és az egyetem egész működésével kapcsolatban.

Az augusztusban-szeptemberben zajló rendezvényeket nemcsak az elsőévesek, hanem a „seniorok” is izgatottan várják minden évben. Előbbiek ugyebár félelemmel vegyesen, utóbbiak vigyorral a képükön. Nem mintha élvezetet jelenthetne a „kicsik” olykor zavarba ejtő feladatainak, éneklésének, ivászatának és produkcióinak végignézése, ám egy-egy kéjes, „ezténisvégigcsináltammosttiismegtudjátok” vigyor azért felfedezhető a felsőbb évesek arcán.  

A feladatok kitalálásában a HÖK-ös szervezők kreativitása pedig (sajnos?) korlátlan. A szakoknak megfelelően mindenhol csapatokra oszlanak a gólyák, majd általában egy tematika köré szerveződve kell különböző feladatokat megoldaniuk, amelyek között a csapatvezetők masszírozásától kezdve, azok kocsijának lemosásán keresztül a felesek ivásával tarkított talicskázásig minden megtalálható. Az egyik, görög mitológia köré szerveződő táborban, miközben mellettünk éppen áldozatot mutattak be a sörökkel gondosan körberakott görög isteneknek (egy szív alakú győri édest késeltek meg rituálisan, kántálások közepette), a főszervezőtől kérdezem, hogy ezek után mi is a legzavarbaejtőbb feladat, amivel szembesülniük kell a gólyáknak.  

„Talán az, amikor a lehető legtöbb ruhát kell ráadni a csapat egy tagjára. Így egy gólya kivételével mindenki – persze attól függően, mennyire bevállalós – enyhén hiányos öltözetben lesz. De nem az a célunk, hogy megalázzuk őket, így egyik feladat sem kötelező, és nem is találunk ki »szivatós« feladatokat. Az a cél, hogy minél jobban érezzék magukat. Erre pedig, ahogy láthatod, nem igazán van panasz.”