Minőségi munka – házhoz szállítva
Az utóbbi időben megfigyelhető az a tendencia, hogy a hallgatók egyre rosszabb anyagi háttérrel érkeznek az egyetemekre, ezért mind többen kénytelenek munkát vállalni, hogy fedezni tudják költségeiket.

Dr. Seifert Tibor az ELTE kollégiumi főigazgatójaként ezért olyan program megvalósítását kezdeményezte, amely a hallgatók minőségi munkához való jutását hivatott segíteni. 

- Mi a program alapvető célja? 

- Célunk alapvetően a kollégisták munkalehetőséghez való segítése, amely nem egy egyszerű téglapakolás vagy ehhez hasonló munka. Szervezett keretek között szándékozunk minőségi, a munkaerőpiacon releváns munkákat szerezni a hallgatóinknak, akiknek így a fizetéséből már nem vesznek le ilyen-olyan közvetítők. 

- Elsősorban vagy kizárólag kollégistákat segítenének? 

- A kollégisták iránt nagyobb felelősséget érzek, hiszen a vidékiek nem rendelkeznek olyan kapcsolatokkal, mint a fővárosiak, tehát nehezebb helyzetben vannak. Kollégiumi főigazgató tisztségemben indult el ez a szervezés, de azt gondolom, hogy ez ki fog szélesedni, és mint a hallgatói ügyekért felelős rektori főbiztos fogom ezt igazából továbbvinni. A jövőben mind a 32 000 hallgatónkon szeretnénk segíteni, de első körben, ha már néhány ezer hallgatónak segíteni tudnánk, nagyon nagyot lépnénk előre. 

- Milyen adatbázisokra tudnak támaszkodni a program során? 

- A Diplomás Pályakövetési Rendszer révén létrejövő adatbázisra, amelyet a Karrierközpontunkkal együttműködve építünk ki. De ezenkívül van még egy nagyon komoly adatbázisunk, hiszen az ELTE-n mi már öt éve elektronikus formában bonyolítjuk le a kollégiumi felvételit. Ma már több mint 20 000 hallgatóról van nyilvántartásunk. 

- Mennyiben egyedülálló ez a kezdeményezés? 

- A mára már üzleti alapon működő diákszövetkezetekhez képest ez egy abszolút nonprofit szolgáltatási lehetőség, kimondottan az ELTE hallgatói számára. Nemcsak az én célom, hanem az új rektor, dr. Mezey Barna célja is, hogy az egyetem szolgáltatási színvonalát emeljük. És én azt gondolom, hogy ez a program minőségi javulást fog eredményezni az egyetem által nyújtott szolgáltatások terén. 

2010.08.23