Így hát közöljük vele, hogy frontérzékenyek vagyunk. Ő pedig megértőn bólogat, és továbbra is a kedvencei közé tartozhatunk.
A frontokkal kapcsolatban általában a különféle panaszok jutnak az eszünkbe, a helyzet azonban ennél egy picit bonyolultabb. „Kutatásaink során főiskolások vizsgateljesítményét vizsgáltuk az időjárás függvényében” – meséli Fülöp Andrea, az OMSZ munkatársa. – „Először megnéztük, hogy a hallgatók milyen időjárási viszonyokra érzékenyek. A vizsga időpontjának időjárását is elemeztük. Úgy találtuk, hogy az időjárás az olyan magas fokú teljesítményt igénylő helyzetekben, mint egy vizsga, hat a frontérzékenyekre. Az is előfordulhat, hogy valaki emiatt jobban teljesít, bár ez sokkal ritkább.”
Vagyis léteznek olyan emberek, akiknek a vegetatív idegrendszerében pozitív reakciókat vált ki egy front. A fronthatás hiánya viszont a kutatás szerint az ő esetükben sem okoz teljesítményromlást.
Amúgy is, vannak valószínűbb okai egy gyengébb dolgozatnak. „Más kutatásainkból azt is tudjuk, hogy a fiatalok nem annyira érzékenyek még az időjárás változásaira, ez ugyanis az évek során a korral alakul ki. Ezért náluk más tényezők is befolyásolhatják a tanulást, pl. keveset aludtak, buliztak. Ezek az időjárástól független hatások erősebbek lehetnek az időjárásnál.” Magyarul a problémát egyszerűen az is okozhatja, hogy a délnyugat felől érkező alkoholtömegek beáramlanak a gyros alá. Vagy nem tanultunk.
És vajon fel lehet-e jó előre készülni a frontokra, időzíthetjük-e vizsgáinkat, beszámolóinkat frontérzékenységünknek megfelelően?
„Az időjárási frontok mozgását egy bonyolult időjárási szituációban az elkövetkező napra is nehéz kiszámolni – magyarázza Reisz András, az MTV meteorológusa –, míg bizonyos esetekben a 8–10. napra is kellő pontossággal lehet látni egy frontátvonulást. Én nehezen viselem a frontokat, a melegfrontot a legkevésbé. Számomra igazán a frontmentes idő és a nyári félév kedvez sok napsütéssel, mérsékelt meleggel.”
Szóval nincs tuti recept. Ha nem megy a tanulás, maradnak a kifogások. Igaz, abban szerencsére nem állunk rosszul.