A Rockhajóval a kalózrádiózás és a rock and roll hőskorába, a hatvanas évekbe hajózhatunk vissza. Egy jó kis rokiért azonban nem kell Angliáig menni: a Made in Hungariából megtudhatjuk, mi is az a sótörés. Csendesebb vizekre evezhetünk az Egyszer című ír független filmmel, melynek zenéjéről az árulkodik a legbeszédesebben, hogy 2008-ban szinte a semmiből érkezve nyerte el a legjobb betétdalnak járó Oscart. A filozofikus és valljuk be, kissé nehezen befogadható I`m Not There – Bob Dylan életeit csak nagy megfejtőknek ajánljuk; a felkavaró élményt a Woodstock a kertemben derűs múltidézésével ellenpontozhatjuk.
A program igazi különlegessége azonban egy sokkal kevésbé ismert alkotás. A „legjobbat a végére” elv alapján az eseménysorozat zárónapján mutatják be a ZAPPAPEST című riportfilmet. A 3 nap Frank Zappa zenészzsenivel alcímre hallgató dokut Gerebics Sándor 1991-ben forgatta. Talán egy páran még emlékszünk rá, hogy az azévi Budapesti Búcsú díszvendégeként az 1993-ban elhunyt Zappa élete egyik utolsó koncertjét nekünk, magyaroknak adta. Itt töltött három napja alatt a filmesek kamerája szinte végig forgott, így nagyszerű pillanatokat tudtak megörökíteni. A Zappa-portré gerincét képező intim hangulatú, átfogó interjút nagy kár lenne kihagyni.