- A Mosolylány becenév honnan ragadt rád?
- Még az általános iskolában ragadt rám a Mosolylány becenév, amikor az egyik iskolatársamnak nem jutott az eszébe a nevem és csak annyit mondott, hogy a „Mosolylány”.
- Nah, te „Mosolylány”, milyen terveid vannak a 2009-es évre?
- Elsősorban új lemezzel fogok kijönni, amiben egy jelentősebb image váltás is lesz, arra készülök gőzerővel. A másik, hogy szeretnénk megtartani az első, hivatalos nagykoncertet is, mert arra még nem kerítettünk sort az együttesemmel.
- Az image váltásról valamit el lehet árulni?
- Egyenlőre nem szeretnék semmit mondani, talán annyit, hogy egy picit zúzosabb lesz, mint amit eddig megszokhattak tőlem. De nem kell aggódni, nem megyünk át fekete hajú vad metálba (nevet).
- A legutóbbi klipedet, a Sosevolt nyár című dalodhoz készítetted, amit már nagyban játszanak a zenei csatornák, és ami eredetileg nem duett formájában készült el...
- Mészáros Kati volt a klip rendezője, ő volt aki megálmodta az egészet, én csupán egy-két ötletemet vittem bele, és teljesen meg vagyok elégedve a végeredménnyel, pont olyan lett, mint amilyennek elképzeltem. A dalt Jamie Winchester írta át duetté, ami így még jobb lett.
- Mennyiben változtatta meg az életedet a Csillag Születik?
- Teljes mértékben megváltozott az életem azóta. A műsor nélkül nem biztos, hogy itt tartanék, mint most. Valószínűleg egy sokkal hosszabb és rettentően rögös utat kellett volna bejárnunk az együttesemmel, hogy eljussunk idáig.
- Annyiszor szóba került már az együttesed, mutasd már be nekünk a tagokat.
- Öten vagyunk, négy srác meg én. Az egyik tag a tesóm, Dávid, a többiekkel meg az óvodában csoporttársak voltunk.
- Azta. Akkor az egy szép régi barátság.
- Teljesen! Abszolút baráti a viszonyunk a srácokkal, és nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Borbás Dániel a dobos, Borbás Norbert a szólógitáros, Lieb Attila a basszusgitáros és a bátyám, Dávid, az akusztikus gitáros.
- Bencével (Ben, VIVA műsorvezetője, szerk.) túl vagytok már az összeköltözésen?
- Kaptunk egy-két negatív kritikát azzal kapcsolatban, hogy túl hamar költöztünk össze, de mi ezt teljesen máshogy látjuk. Az elmúlt hónapokban minden áldott napot együtt töltöttük, vagy nálam, vagy nála voltunk, így a mostani állapot sokkal könnyebb, mint hátizsákkal rohangálni egymáshoz. De, a kérdésedre válaszolva, már elfoglaltuk a lakást, de még nincs teljes egészében kipakolva, berendezve minden.
- Volt szilveszteri fogadalmad?
- Ez volt az első év, amikor nem fogadtam meg semmit. Egyedül két dolog van, amit úgymond megfogadtam magamnak - szilvesztertől függetlenül - az egyik, hogy a zenével még keményebben fogok foglalkozni, a másik, hogy igyekszem többet sportolni (nevet).
- Milyen zenéket hallgatsz általában? Kik inspirálnak?
- Nagyon szeretem Alanis Morissettet, Jack Johnsont vagy újabban Katy Perryt. Élek halok a country zenéért, főleg a The Rockers a nagy kedvencem. A zenei ízlésem teljesen változó, igazából mindenevő vagyok, nem zárkózom el semmi elől.
Forrás: Est.Tv Magazin