Mariam Doumbia énekesnő és a gitáros-énekes Amadou Bagayoko a Mali fővárosában, Bamakóban található Vak Fiatalok Intézetében ismerkedett össze, gyorsan párra leltek egymásban, mind zenélésben, mind magánéletben. Amadou a hetvenes években a Salif Keita albínó énekes által vezetett Les Ambassadeurs du Motel gitárosa volt, a nyolcvanas évek eleje óta pedig Mariammal párosban zenél (kazettakiadványaikkal már ekkortól híresek volt a nyugat-afrikai régióban). Mali bluesra épülő csodálatos dalaik – mint a legtöbb afrikai zene – francia közvetítéssel, a kilencvenes évek második felében jutottak el a nyugati világ zenerajongóinak fülébe. A 2004-es Dimanche a Bamako 2005 folyamán vált sikerlemezzé, olyannyira, hogy a páros azóta jószerével megállás nélkül koncertezik (2006-ban még a Labdarúgó Világbajnokság hivatalos dalát is közösen szerezték és adták elő a rendező országot képviselő német Herbert Grönemeyerrel). 

A hathatós Manu Chao-segédlettel készült – és több mint félmillió példányban fogyó – Dimanche á Bamako (Bamakói vasárnap) négynegyedes, ringatózó, meglehetősen egységes album volt, szépséges szerzeményekkel. Ezzel szemben a Welcome To Mali sokrétű, itt-ott karcosabb, több torzított gitárt tartalmazó anyag, ráadásul bőven túlmutat az országhatáron – lényegében zsánerkeverő poplemez. Persze a bő egyórás korong tizenöt (plusz egy rejtett) dala alapjaiban továbbra is mali blueson, Amadou körkörös gitárjátékán és Mariam balzsamos énekén alapszik, ám ezúttal a hagyományos bamana nyelv és a már évek óta alkalmazott francia mellett angolul is nagyon kedvesen szólalnak meg. Damon Albarn már a Sabali című nyitó kislemezdalban minden korábbinál messzebbre löki Mariamékat gyökereiktől: de csodák csodája a dobgépes lüktetés és szintis arpeggiók is működnek a páros megkapó dallamaival. A Gorillaz-főnök közreműködésével készült két – sorban következő – további felvétel is kacérkodik elektronikával, torzított gitárhangok kúsznak bele a sűrű ritmusba (Ce n’est pas bon), aztán meg puha ütemekre úszik rá egy hatásos basszusklarinét-szólam (Magosa). A stílusolló eztán még tágabbra nyílik: dancehall (Djama), hiphop (Djuru), dzsessz-funk elemek (Welcome To Mali) szólalnak meg, Toumani Diabaté korajátéka lenyűgözően hat, egy „követlek mindenhová” szövegezésű naiv szerelmes óda jár egyre szédítőbben körbe angolul, és akkor még szó se esett az olyan bravúrdarabokról, mint a döngölős Masiteladi, mely még az OutKastnak is becsületére válna! 

Amadou és Mariam popzenei körökben kiugró népszerűsége azért is jelentős, mert általuk lényegesen nagyobb tömegek csodálkozhatnak rá további afrikai – mondjuk éppen Maliból érkező – albumokra: 2008-ból például Rokia Traoré (Tchamantché) vagy Toumani Diabaté gyönyörű lemezére(The Mandé Variations).