Ha rosszmájúak akarnánk lenni, kezdhetnénk azzal, hogy a ZZ Top már hosszú évek óta a múltjából él, jelene a kilencvenes évek eleje óta elhanyagolhatónak tekinthető. Tudják ezt a zenekar tagjai is, akik manapság a koncerteken csak ritka esetben játszanak dalokat az elmúlt két évtizedben megjelent öt lemezről – ezen a Dallasban rögzített 2007-es fellépésen mindössze egyetlen szám kapott helyet a műsorban ebből az időszakból: a Pin Cushion az 1994-ben megjelent Antenna albumról. A program gerincét ennek megfelelően a hetvenes évek blues-rock sikerei (az elején elsütött Waiting For The Bus és Jesus Just Left Chicago párosa, illetve a legvégére hagyott La Grange és Tush), illetve a két nyolcvanas évekbeli csúcslemez, az El Loco és az Eliminator slágerei adják (Pearl Necklace, Tube Snake Boogie, Gimme All Your Lovin’, Got Me Under Pressure, Sharp Dressed Man, Legs). 

A három fura fazon, a mikulásszakállas Billy Gibbons (gitár, ének) és Dusty Hill (basszusgitár, ének), valamint a bajszos, de „szakállnevű” Frank Beard (dob) fölött láthatóan elszállt az idő az együttes csúcskorszaka óta – az egykoron legendás koncertzenekar talán kissé szándékoltan is öregesre vette a figurát ezen a 2007. novemberi koncerten. Az egykoron technikás játékáról és innovatív megoldásairól ismert trió tagjainak képességei már megkoptak a nyolcvanas évek óta (igaz, ezt megfelelően ellensúlyozni tudja a tökéletes összeszokottságuk), ám mikor Gibbonsék megvillantanak valamit régi tudásukból és beindítják a groove-hengert, akkor a fellépésen jelenlévő középkorú hallgatóság lábában is azonnal elindítják a bugit.  

A ZZ Top-féle humor továbbra is tetten érhető a koncerteken, a két nagyszakállú-kalapos-napszemüveges frontember már önmagában is mókás látványt nyújt, amikor azonban szándékosan bugyuta mozgásukat, összehangolt „táncukat” is bevetik, akkor a legkomolyabb blues-rock rajongók szája is széles mosolyban húzódik. A show így sem olyan már, mint régen, az egyszerű, statikus színpadkép jelentette problémát pedig a rendezőnek sem sikerült áthidalnia: Milton Lage hiába próbált kusza kameramozgásokkal és gyors vágásokkal életet lehelni a képi világba, többet ártott az anyagnak, mint használt. A Live From Texas hibái ellenére is szórakoztató kiadvány, remek summázata a zenekar méltán sikeres első két évtizedének. 

QQQ 

EXTRÁK:  

A három muzsikus pókerezés közben sztorizgat a zenekarról, majd a koncert előtti, kulisszák mögötti készülődésbe tekinthetnek bepillantást a nézők. A néhány perces kisfilmeket fotógaléria, valamint Jimi Hendrix Foxy Lady (a borítón amerikai írásmód szerint Foxey Lady) című slágerének feldolgozása egészíti ki. 

QQQ 

2008  Hossz: 85 perc  Kiadó: Eagle Rock/CLS  Hang: angol 5.1