Ha valaki nagy mestere a koncertalbumoknak, akkor Johnny Cash mindenképpen az. Pályafutása során megjelent vagy tíz hivatalos élő lemeze, ezek közül is kiemelkedik az 1968-as At Folsom Prison és az 1969-es At San Quentin album, amelyek nélkül nem is lehet komolyan venni egy „minden idők legjobb koncertlemezei” listát. A szerénytelen The Great Lost Performance címmel most megjelent koncertlemez anyagát 1990 július 28-án, a New Jersey-i Paramount Színházban rögzítették. Cash ekkor 58 éves múlt, a Columbia Recordshoz köthető sikerfázisának már rég vége volt, a Rick Rubin-féle Amercian Recordings kiadónak köszönhető reneszánsza pedig még csak évekkel később jött el – épp a Mercury cégnél próbálkozott, de stúdióalbumai sikertelensége miatt ez a remek minőségben rögzített koncertanyaga akkor dobozban maradt. Karrierje tehát ekkor épp nem tartott sehová, vagy ha igen, akkor inkább lefelé, de ezen a felvételen ez egyáltalán nem érződik – Johnny Cash tele van élettel, hallatszik, hogy formában van, és élvezi a koncertet, kis monológjai és sztorijai pedig kifejezetten jópofák. Egyből az egyik legnagyobb slágerével, a Ring Of Fire-rel nyit a lemez, majd a közel egyórás műsor alatt kapunk ízelítőt az akkor 35 éves karrier nagy klasszikusaiból, de akad pár nem túl ismert dal is. Hangzanak fel számok a legkorábbi Sun Records-os korszakból (a nyitódal mellett például a Folsom Prison Blues vagy az I Walk The Line), van pár feldolgozás (a Ghost Riders In The Sky című country sztenderd és a Kris Kristofersontól való Sunday Morning Coming Down), gospel ritkaság (Wonderful Time Up There), duettek feleségével June Carter Cash-sel (a Jackson és The Wreck of Old ’97 című dalokat éneklik közösen – ez előbbit amúgy nálunk is lemezre vette magyar szöveggel egy házaspár, méghozzá a Záray–Vámosi duó) és egy helyi énekesnővel, Lucy Clarkkal (What Is Man – ez szintén egy gospel darab), továbbá egy érzelmes versbe öntött történelemlecke a déli államok szemszögéből (Ragged Old Flag). Minden rendben van, a Cash és Carter család több fővel is képviselteti magát (az akkor húsz éves fiú, John Carter Cash gitározik, June nővérei vokáloznak néhány számban), kiválóan játszik a zenekar (különösen az akkor már több mint három évtizede hűséges dobos, W.S. Holland van elemében), hallhatóan jól érzi magát a közönség, Johnny Cash hibátlanul hozza le a műsort – a koncert nagyon jó, ha különlegesnek nem is mondható. Ez az archív The Great Lost Performance lemez semmit nem tesz hozzá a Cash-legendához, de nem is vesz el belőle – csupán újabb bizonyítékát adja hitelességének és erejének.