Édesapja halála után a kis Hugo Cabret egyedül él a 20-as évek Párizsában, méghozzá egy pályaudvar „kulisszái” mögött, az annak falai által alkotott labirintusrendszerben. A róla gondoskodó nagybácsi eltűnése miatt a kisfiú intézi...
...az állomás óráinak működtetését, szabadidejében pedig egy csodálatos gépembert, ún. automatont javítgat. A ritka kincset még apja hagyta rá, és a fiú biztos benne, hogy ha működésre bírja a szerkezetet, kap valamilyen üzenetet az elhunyttól. Hogy célját elérje, sajnálatos módon különféle mütyüröket kell lopkodnia a pályaudvar játékboltosától, aki rajtakapja a kis tolvajt. Így ismerkedik meg Hugo a férfi, Georges papa keresztlányával, a vele egyidős Isabelle-lel. A fiú és a lány ezután sok izgalmas kalandot él át együtt, melyek során nemcsak Georges papa titkára jönnek rá, de felfedezik a mozizás varázslatos kezdeteit is.
Martin Scorsese a 2004-es Aviátor után – melyben a 30-as, 40-es évek Hollywoodjának egyik kulcsfiguráját, Howard Hughest hozta közel a nézőhöz – ismét a film világába vezető kvázi-életrajzi filmet rendezett, egyúttal elkészítette pályája első ifjúsági filmjét. Ennek folyamán Brian Selznick eleve igen filmszerű, számos, storyboardra emlékeztető illusztrációt tartalmazó könyve, A leleményes Hugo Cabret alapján dolgozott, így művében több a rajongás és a mese, mint a száraz tény. Ám mindez ne riassza vissza a felnőtteket, hiszen a filmkészítés európai hőskorába kalauzoló alkotás valójában óda a mozihoz, így erősen ajánlott minden filmbolondnak is.

Hugo
amerikai kalandfilm, 126 perc, 2011
A Hugo egy árva kisfiú története, aki egy párizsi pályaudvar falai mögött éli titkos életét.
rendező:
színész:
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2012. március 1.
Bemutató: 2012. március 1.
1 komment|Szólj hozzá!
Bocs de nekem Hugo mindig a viziló marad meg a Hugo Hami... :-D
kareszka
|
2012-02-28 12:19:39
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek