Az AXN tévécsatorna februárban világpremierként tűzi műsorára A cég című új amerikai sorozatot, mely a Sony Pictures Television (SPT) Networks, az eOne Television valamint a Paramount Pictures közös koprodukciójában valósult meg.
Kapcsolódó cikkek
A cég premierje dupla epizóddal – amely az azonos című mozifilm, illetve John Grisham regényének folytatása – február 19-én 20:00-tól lesz látható, kizárólag az AXN műsorán. A további premier epizódok február 28-tól (keddenként) 22:00-tól érhetők el.
John Grisham amerikai regényíró 1991-ben publikált regénye A cég (The Firm) illetve az ez alapján 1993-ban, Tom Cruise főszereplésével, azonos címmel bemutatott hollywoodi kasszasiker folytatásában Mitch McDeere története tíz évvel később folytatódik. Mitch annak idején friss diplomájával a menő, sőt túlságosan is ideális jogi cégnél, a Bendini, Lambert & Locke-nál helyezkedett el, amelyről hamarosan kiderült, a chicagói maffia fedőszervezete. E felfedezésével élete örökre megváltozott. A család tíz nehéz évet töltött a szövetségi tanúvédelmi programban, ám most úgy döntenek, visszatér-nek valódi életükbe. Mitch, Abby, Ray és Tammy - a rendőrbírák javaslata ellenére kilépnek a tanúvédelmi programból, és Washington D.C.-ben telepednek le. Mitch egy kis ügyvédi irodát nyit, ahol Ray, a bátyja nyomozza le a tárgyalt bűnügyek tényeit. Ezúttal két afroamerikai tinédzser esetén dolgoznak, ám közben sokasodnak a problémák, és így elfogadják a neves jogi iroda, a Kinross&Clark társulási ajánlatát. Azonban rövidesen szembesülniük kell a tényekkel, a múlt kísértetei ma is komoly veszélyeket hozhatnak, sehol és sosem lehetnek igazán biztonságban.
Lukas Reiter kreatív csapata és A cég című nemzetközi bestseller szerzője, John Grisham az izgalmas történet mellett a színészek kilétét sem bízták a véletlenre. Főszerepben Josh Lucas, amerikai színész-producer, akit többek között a Mindenütt nő, valamint Az igazság ára című produkciókból ismerhetünk. Feleségét (Abby McDeere) Molly Parker alakítja, akit 2011-ben láthattuk a Showtime világsikerű sorozatában, a Dexterben. Mitch szexi titkárnője (Tammy Hemphill), Juliette Lewis a Cape Fear - A rettegés fokában nyújtott, Oscar®-jelölt szerepével kivívta a nézők és a kritikusok elismerését is. Mitch McDeere bátyja, Ray McDeere megformálásához Callum Keith Rennie angol színészt kérték fel. Nevéhez többek között a Harper-sziget, a Csillagközi romboló, Pillangó-hatás, valamint a Felejtés bére című szériák köthetők.
A vadonatúj dráma producerei Lukas Reiter - akinek nevéhez fűződik többek között a „Különleges ügyosztály” (Law & Order) valamint John Grisham, a sorozat alapjául szolgáló könyv írója, egykori jogász. A cég az első, a Sony Pictures Television (SPT) Networks, az eOne Television valamint a Paramount Pictures közös koprodukciójából létrejött sorozat, amelyet a csatorna nézői 111 helyen, többek között Ázsiában, Latin-Amerikában, Közép-Európában, Olaszországban, Afrikában és Oroszországban is láthatnak, és amit több mint 20 nyelven sugároznak majd.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek