Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Bahorka: „Farsang három napjában…”
|
Kecskemét, Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely, február 11. 16:00
Bahorka. Milyen jó kis játékos szó ez! Agyalhat az ember, honnan is van, mit is jelent ez a név. Aztán kiderül. És sokkal egyszerűbb, mint gondolnátok: a Bahorka név egy énekegyüttest takar: Balogh Melinda, Horváth Sára, Kaszai Lili.
Az ő nevük elejei adják az énekegyüttes nevét, mely remek, színvonalas műsoraival hódítja meg és kápráztatja el az ország gyerekeit. És azok szüleit is, természetesen.
 
A három hölgy a Jászság Népi Együttesben kezdett együtt énekelni, egymásra találni, és a 2007-es bemutatkozó koncertjük után, a következő évben - Éneklő Kalendárium néven – útjára indították a gyerekeknek szóló mesélős, zenélős előadásukat. A műsor alapját az esztendő jeles napjai, valamint az emberélet fordulóihoz köthető ünnepek adják. 2010 ősze óta már Zenélő Kalendárium a neve, ugyanis egy cimbalmos, Hegedűs Luca erősíti a csapatot, hogy igazán kerek legyen a hangzás. 
 
Február 11-én, a Szórakaténuszban a kalendárium „Farsang három napjában…” című részét láthatjátok, mely során játékos, kedves, dalos formában megismerkedhettek a farsangi népszokásokkal és megtudhatjátok, mi az a Balázs-járás, Párválasztás, Vénlánycsúfoló, Lusta lány tánca, Lóvásár, vagy a Medvetáncoltatás… 
ts
2012.02.08
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 27., vasárnap

Hella

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Francia Filmtavasz (2012, Eger) Eger, 2012. május 24 - 30.

21. Soproni Borünnep Sopron, 2012. május 25 - 28.

Balatongyöröki pünkösdi szezonnyitó napok 2012. Balatongyörök, 2012. május 25 - 28.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.