Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Marica grófnő
|
Veszprém, Veszprémi Petőfi Színház, június 9. 19:00
Kálmán Imre kétségtelenül a magyar színháztörténet egyik ikonszerű alakja, bár az idő múlásával egyre nehezebb újraviszonyulni hozzá. A 70-es, 80-as évek Balaton-környéki vendéglátózása és a művházas haknik alaposan megtépázták ezeket a dalokat…
…melyek átbuktak a sláger-zeniten, és még a kellemetlen tartományát is megjárták. Aztán néhány rendező újra nekigyürkőzött a daraboknak, és legnagyobb szerencsénkre olyan Kálmán Imre-feldolgozásokat kezdtek el színpadra állítani, amelyek már hajlandóak voltak tudomást venni az elmúlt évtizedekről. Mert ezek a történetek valóban elég sokat elmondanak a magyar dzsentrihajlam árnyoldaláról is, nem beszélve a kisember és a burzsoázia néha komikus, néha viszont vérre menő harcáról.
 
A Marica grófnő alapanyaga sem ígér nekünk ennél kevesebbet, a nagy kérdés mindig az, mit hagynak benne a játszók és az alkotók. A történet részletes felvázolásába nem kezdenénk bele, ahogy a legismertebb dalok felsorolásába sem, hiszen valóságos „Kálmán Imre best off”-ról van szó. Ami viszont ennél érdekesebb, hogy a rendező, Méhes László úgynevezett hagyományos, történetmesélős feldolgozást ígér, szóval kíváncsian várjuk, hogyan hangzanak 2012-ben grófok és hercegnők szájából a jól ismert refrének. 
Sax Pál
2012.02.07
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 27., vasárnap

Hella

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Francia Filmtavasz (2012, Eger) Eger, 2012. május 24 - 30.

21. Soproni Borünnep Sopron, 2012. május 25 - 28.

Balatongyöröki pünkösdi szezonnyitó napok 2012. Balatongyörök, 2012. május 25 - 28.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.