Gyerekszíndarabok

Gyerekfilmek

Strandok, uszodák

Hétköznapi témákról tánccal a kamaszoknak
|
Kamaszoknak szóló előadást mutat be a Duna Táncműhely február 9-én a Nemzeti Táncszínházban. Az Ami a szívedet nyomja a tánc nyelvén beszél a tizenéveseket foglalkoztató témákról, problémákról.
A jövő héten a várban debütáló Ami a szívedet nyomja az azonos címen megjelent, kortárs svéd gyermekverseket tartalmazó antológia alapján született. Az egyes táncképek ugyanazokat a témákat dolgozzák fel, mint a kötetben található versek: barátság, szerelem, álmok, félelmek valamint a felnőtt-gyerek kapcsolatok. A Duna Táncműhely ezeket a gondolatokat egy előadásba fűzve, a kortárs néptánc eszközeivel "beszéli át".
 
Az előadás iagzi hiánypótló produkció: kevés olyan táncmű van, mely a kamasz közönséget célozza meg, vagy a kamaszok világával foglalkozik. Ezért is érezte fontosnak e darab elkészültét a Duna Táncműhely és a Nemzeti Táncszínház. 
 
"Noha van egy kamasz fiam, mégis szükségem volt inspirációra a darab elkészítéséhez. Bármennyire is próbálok a fiam fejébe belelátni nem sikerül, ezért a kamaszok világa igen távoli számomra. A könyv azonban tökéletes útmutatást, ötletet adott az előadáshoz, a versek által nekem is sikerült jobban megérteni a tinik világát. Így hitelesebben be tudjuk mutatni azokat a dolgokat, amelyek foglalkoztatják őket, az érzelmeiket, azokat az érzelmi változásokat, amelyeken ebben a korban keresztül mennek" – nyilatkozta az új előadás kapcsán Juhász Zsolt, a Duna Táncműhely művészeti vezetője.  
 
Az előadás – amellett, hogy szórakoztató formában dolgozza fel a korosztály problémáit – bevezetés a kortárs táncszínház világába is.
 
 
2012.02.02
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 27., vasárnap

Hella
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
04:15
H2O: Egy vízcsepp elég
04:40
Sonny a sztárjelölt
05:05
Angyali keresztszülők
05:30
Király suli
06:00
Nouky, Paco és Lola
Rajzfilmsorozat, 52. rész
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.