Elkészült a Red Hot Chili Peppers tavalyi, I'm With You című lemezéhez készült harmadik klip, a Look Around, melyet egy külön erre a célra épített stúdióban vettek fel, és amelyet a YouTube-on január 26-án, csütörtökön be is mutattak.
A videót máris több mint félmillióan látták, pedig még csak két napja tekinthető meg. A kisfilmben látható lakást és annak négy helyiségét egy külön erre a célra kialakított stúdióban építették fel, kifejezetten a Look Around felvételeihez.
Minden helyiségben egy-egy Chili-tag látható, akik a rájuk és civil életükre leginkább jellemző környezetben zenélnek, így például Anthony Kiedis szobájában kisfia és kutyája látható az énekessel, Flea-ében a basszista jelenlegei barátnője alsóneműben, Chad Smith-nek a fürdőszoba jutott a wc-vel és egy boxzsákkal, Josh Klinghoffer, az új gitáros pedig egy sötét, üres szobában penget.
A videót a francia Stéphane Sednaoui rendezte, akinek a nevéhez olyan munkák fűződnek, mint a U2 Mysterious Ways-e, Alanis Morissette Ironic-ja vagy Madonna Fever-je, de a Chilinek is készített már klipet (Give It Away, Breaking The Girl, Scar Tissue, Around The World).

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek