A gyermekvállalás és az anyai örömök után Péterfy Bori elérkezettnek látta az időt, hogy dupla annyi időt szánjon közönségére. Kettős koncert tavasz közepén a hajón. Igazi nagy egymásra találás.
Eddig három albumot (Péterfy Bori & Love Band, 2, 2B) kaptunk Magyarország underground popjának elsőszámú dívájától. Mindhárom mű bájos volt, szertelen, szerethető, hol ködös, bíborszínű és füstös, hol meg ragyogóan sziporkázó, romantikus, évődő, tinis, szerelmes nőcis, és nagyasszonyos egyszerre.
Áprily Lajos dédunokája a Térszínháznál bontogatta szárnyait, hogy aztán az Arvisura Színházi Társasággal, majd később a Krétakörrel sikert sikerre halmozzon, majd önmagát a zene irányába is kiteljesítve 2005-ben belépjen a kacatpop legjobb hazai társulatába, az Amorf Ördögökbe. Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs zenekarának feloszlása után, közben a köré csoportosult muzsikusokból megalakította a Péterfy Bori & Love Bandet, amelynek albumain olyanok működtek közre, mint Lovasi András vagy épp Szűcs Krisztián. Zenéjében a legeredetibb módon kavarog egy seregnyi stílus (pop, rock, beat, pszichedélia, reggae, diszkó), és persze a végén a legtermészetesebb módon ér össze az egész.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek