A kilencvenes évek közepének egyik legfelkapottabb családbarát zenekara a The Kelly Family legfiatalabbja, már túl van a harmincon. A testvérek ezúttal otthon maradnak, a saját dalok viszont nem.
Linkek
Sok víz lefolyt azóta a vén Dunán, meg persze Európa lassú sodrású folyóin is, hogy a Kelly család végtelenül szirupos melódiáival meghódította a német, holland, lengyel, portugál és magyar listákat, és ezzel végképp összenyálazta tinilányok tömegeit, na és pecsétet hagyott makulátlan érzelmi életükön, és a tiszta szerelemről alkotott romantikus képükön egyaránt. De ahogy az lenni szokott, az An Angellel minden elképzelhető eladási rekordot megdöntő, Bambi-díjas famíliában is kitört a testvérháború, így a kétezres évek elejére teljesen szétzilálódott az egykor oly összetartó lelki közösség.
Angelo Kelly felcseperedett, megnősült, született három gyereke. Családjával manapság egy lakóbusszal rója a kontinenst, innen egyébként a koncert elnevezése, az Off Road is. A dobos-gitáros-zongorista-énekes akusztikus turnéján persze nemcsak az egykori Kelly Family-sikerek csendülnek fel, de szerepet kapnak a saját név alatt kiadott szólóalbumok is, a 2006-os I`m readytől a Lost Sonsig, és azon is túl.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek