A Howler egy majdnem hibátlan albummal kezdi az évet. Friss és feszes eresztés, ami annyira eredetinek hangzik, mintha legalábbis ők mutattak volna utat Julian Casablancas-éknak, nem pedig fordítva. Meg lehet minket kövezni, de az America Give Up van olyan remek munka, mint annak idején az Is This It volt, sőt a számok jó része jóval fülbemászóbb. Az összehasonlítás egyáltalán nem alaptalan. Jordan Gatesmith sokszor pont úgy artikulál, ahogy a New York-i banda frontembere, a hangzás is garázsos, lepukkant, lo-fi.

A srácok egy pillanatra sem lépnek le a torzítóról, ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy a kásás, gerjedő, recsegő sound ellenére is megjegyezhető, dallamos, megkockáztatható: slágeres számokat (Back Of Your Neck, Beach Sluts, Free Drunk) írjanak. Nyilatkozataik alapján a Howler egy mocskos rakkenroll albumot akart összehozni, és ez szinte hibátlanul sikerült is. Nincs para, nincs erőlködés, csak minden különösebb okfejtés és megfejtés nélküli rock. Itt egy kis punk (Ramones), ott egy kis power pop, meg jó sok szörfrock. Egy a húszas évei elején járó zenekar ritkán tesz le ilyen egységes színvonalú és szórakoztató debütöt.

Azt talán még elhamarkodott lenne kijelenteni, hogy a Howler 2011 legnagyobb dobása lehet rock fronton, mindenesetre tény, hogy tudnak. Ritka, de az NME nem dumált mellé, amikor az egekig dicsérte a bemutatkozó EP-t (This One's Different, 2011). Igaz, sok eredetiség nincs az America Give Upon, de nem is ez volt a cél, inkább a gitárok és a dob becsületének helyreállítása, ami viszont maximális pontszámmal teljesült is.

Az idei cool lista első 50 helyezettje közé is feliratkozott Jordan Gatesmith és bandája a világhírnév előszobájában toporog, esetleg.