2012-ben is útnak indul a Szóval?! Országos Vitaverseny
|
A középiskolások számára tavaly rendezett Szóval?! Országos Vitaverseny sikerének köszönhetően az Európai Bizottság és az Európai Parlament, valamint a Külügyminisztérium idén is útjára indítja a disputaversenyt.
A Szóval?! célja a vitakultúra megismertetése, a fiatalok érvelési és kommunikációs készségfejlesztése, valamint a fiatalok európai uniós tudásának bővítése.
 
A minden régiót és megyét bejárt Szóval?! Országos Vitaverseny tanulmányi vetélkedőn 2011-ben 171 középiskolás csapat vett részt. A magyar diákok bizonyították rátermettségüket, hogy képesek európai uniós témákban való tájékozottságukat és érvelési készségüket kamatoztatni a disputa kötött szabályai szerint.  
 
A Vitaverseny idén újra útjára indul és 2012. január 12. és április 26. között összesen három fordulón át teszi próbára a résztvevő csapatok vitatudását. Az egyes fordulókhoz különböző vitatémákat kapnak a versenyzők, amelyek mindegyike az Európai Unióhoz kapcsolódó dilemmákra vonatkozik. A csapatokat vezető tanárok képzését és szakmai támogatását a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány és a Pillar Alapítvány munkatársai segítik. Idén az EUvonal is csatlakozik a programhoz – tőlük a Szóval?! 2012 versenyen induló csapatok online, illetve telefonon kapnak a felkészülésükhöz segítséget és szakmai iránymutatást. Az EUvonal elérhetőségei, valamint számos érdekes kisfilm, oktatási anyag és online játék a www.szoval.eu oldalon keresztül érhető el. A versenyt idén is sok érdekes kiegészítő program kíséri majd, amelyben nem csak a disputázó fiatalok vehetnek részt. Idén is lesz például Rap-szódia verseny, mely egy rap-szövegíró megmérettetés a kulturált vitázás és az Európai Unió aktuális kérdései kapcsán.  
 
A középiskolai csapatok jelentkezésének és előválogatásának határideje: 2012. február 2., 12.00 óra.
2012.01.16
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.