Új szórakoztató műsorral, igazi „one man show”-val tér vissza a köztévé képernyőjére Fábry Sándor. A népszerű humorista műsora első alkalommal február 2-án, csütörtökön látható az m1-en. A 70 perces műsor több Fábryt és kevesebb showdert ígér.
A korábbi beszélgetős műsorhoz képest sokkal inkább Fábry Sándor sajátos stand up comedy stílusára épül majd a FÁBRY című új szórakoztató műsor, amellyel 14 év után tér vissza a köztévé képernyőjére a népszerű showman. Az elsőként február 2-án, majd minden második csütörtökön az m1-en látható, bő 70 perces zenés show-ban Tüdő, az erőcsávó, Ilonka néni és Lakatos Vendel jól ismert figuráival együtt megújult formában tér vissza a Dizájn Center, Fábry Sándor műsorainak egyik legnépszerűbb eleme. Az adások második felében a humorista személyes vendégeivel is találkozhatnak a nézők.
Fábry Sándor ezúttal is remek csapattal dolgozik majd a nézők jókedvéért: a műsorban felbukkan majd Szőke András, Badár Sándor és a fiatal komikus, Tóth Edu is. Az eddig megszokott állandó zenekar helyett két-háromtagú, ütősökből és fúvósokból álló, adásonként változó komolyzenei és dzsesszformációk ellenpontozzák a poénokat, a showman ígéretei szerint ugyanakkor Bereményi Géza új dalait is megismerhetik a műsorból a nézők. Az új show-t színházi körülmények között rögzítik a Millenáris Teátrumban, a műsor díszlete egy pesti bérházat és környezetét formázza majd, a stúdiófelvételek mellett ugyanakkor fővárosi és vidéki bejátszásokra, bejelentkezésekre is számíthatnak a nézők.
Fábry Sándor tizennégy éve szerepelt utoljára önálló műsorral a köztévé képernyőjén. Pályáját író-dramaturgként kezdő Érdemes Művész már elmúlt negyven, amikor humoristaként a széles közönség előtt is bemutatkozott, majd 1998-ban, amikor egy hazánkban addig ismeretlen műsortípussal jelentkezett a Magyar Televízióban, országos hírnévre tett szert fanyar humorával, éles, szókimondó stílusával. Az RTL Klubnál eltöltött 13 év után február 2-ától újra a köztelevízió képernyőjén találkozhatnak a showmannel a rajongók, D. Tóth Kriszta talkshow-jával, a DTK-val váltásban minden második csütörtökön, 21 órától fogja sugározni Fábry Sándor műsorát az m1.
(MTVA)

2 komment|Szólj hozzá!
hugyan tudok jegyet szerezni, nagyon szeretnék kati
nyuzo jánosné
|
2012-01-24 19:12:23
A legilletékesebbtől szeretném megtudni, hogy az ellene indított "szerződésfelbontás" mizéria alapja valós?
A magam részéről egyik kedvencem a show man de szeretném, ha tiltakozna a róla terjengő túlfizetéses pletykáról, mert ugyanakkor keményebb pasasnak tartom, minthogy ilyen dologba belemenjen. Adni jó és önzetlenül a legjobb. Ő is így véli?

Kiss Piroska
|
2012-01-16 12:03:19
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek