Látszólag, ugyanis az ortodox Korn-hívek már az Issues után (vagy még előbb) elpártoltak a zenekartól. A tábor maradék - ugyanakkor túlnyomó többségben lévő - hányada pedig vélhetőleg megbarátkozott a ténnyel, hogy a négyes sosem adja ki ugyanazt a lemezt más néven (még ha ennek a Remember Who You Are némileg ellentmondani is látszott). Márpedig ennek tudatában miért is jelentett volna komolyabb kockázatot, hogy Skrillex-szel és más dupstep producerekkel vágtak neki az új anyag megírásának?
Ha voltak is komolyabb előítéleteink a készülő anyaggal kapcsolatban, azokat ezúttal semmisnek nyilváníthatjuk, a The Path Of Totality ugyanis tökéletesen működik. A szaggatott ütemek, dupstepes effektek kiválóan kiegészítik Munky groove-os gitártémáit, és olykor - még ha nem is olyan nyersen és erőszakosan, mint anno a Ball Tounge vagy a Good God idején - ez az elegy is képes leszaggatni a hallgató arcát. A lemez igazi ereje azonban a fogós szerzeményekben rejlik. A nyitó Chaos Lives In Everything magával ragadó dallamaival, a Narcissistic Cannibal súlyos ütemeivel vagy a Get Up! slágeres zaklatottságával egyaránt azonnal betalál.
Bizonyára lesznek majd, akiknek ez a váltás a korábbi, kísérletezős anyagokhoz képest (See You On The Other Side, Untitled) is túl radikálisnak bizonyul majd, és talán joggal titulálják a lemezt kommersz popszemétnek. Aki azonban el tud vonatkoztatni a dupstep divatos és túllihegett mivoltától, új kedvencre lelhet a The Path Of Totality-ben.

Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek