Kezdenek felnőni azok a srácok, akiknek az első igazi zenei ütközésük a kétezres indieboom volt, akiknek az Arctic Monkeys jelenti azt, amit a harmincasoknak a Nirvana vagy épp az Oasis, a negyvenes-ötveneseknek bármi, a hatvanasoknak pedig a The Beatles vagy épp a Stones. Szabadon választott. Magyar bandákat meg azért nem sorolunk, mert a Varjúláb zenekarból alakult Carbovaris ízig-vérig brit gitárzenében utazik. Útitársai pedig a fent említett majomcsapat mellett többek között a The Libertines lehet még, bár ők inkább csak potyautasok.

A Carbovaris eddigi pályafutásában 2008 és 2009 a garázs időszaka volt, aztán nyertek egy tehetségkutatót, és jött a Sziget. A budapesti kvartett (Jamak Ármin, gitár, ének, Balázs Soma gitár, vokál, Nyitray Dániel, basszus, Lehoczky Zsombor, dob) természetesen karcos indie rockot játszik.

A Miloson ennek megfelelően feszesek a ritmusok, a gitárok pedig élesek. Az effektpedált viszont le lehetne cserélni, esetleg. Ugyanígy nem ártana húzni a számokon, előbbre hozni a basszust, mert azt alig hallani, ezzel pedig emelni a dinamikát, ami amúgy is alapja ennek a zenének. Egyébként minden ok. Amúgy sima ügy a '80-as posztpunk, a '90-es britpop és a kétezres reciklálóláz összeépítése, épp ezért nagy megfejtést ne várjunk a zenekartól. Biztos kézzel hozzák a szintet. Klasszak a dallamok, ügyesek a vokálok.

A három perc körüli rakkenrollok között több kifejezetten jól összerakott szám is van, ilyen a kibukott Road, a Brianstormra adott válasz, a Have Some Fun, a klipes Gravity, a kilencvenes évek britpop elszállásait idéző Seen The Light vagy épp a darabos riffre épülő, megkapó dallamú Lego.

Soha rosszabb kezdést.