Kezdenek felnőni azok a srácok, akiknek az első igazi zenei ütközésük a kétezres indieboom volt, akiknek az Arctic Monkeys jelenti azt, amit a harmincasoknak a Nirvana vagy épp az Oasis, a negyvenes-ötveneseknek bármi, a hatvanasoknak pedig a The Beatles vagy épp a Stones. Szabadon választott. Magyar bandákat meg azért nem sorolunk, mert a Varjúláb zenekarból alakult Carbovaris ízig-vérig brit gitárzenében utazik. Útitársai pedig a fent említett majomcsapat mellett többek között a The Libertines lehet még, bár ők inkább csak potyautasok.
A Carbovaris eddigi pályafutásában 2008 és 2009 a garázs időszaka volt, aztán nyertek egy tehetségkutatót, és jött a Sziget. A budapesti kvartett (Jamak Ármin, gitár, ének, Balázs Soma gitár, vokál, Nyitray Dániel, basszus, Lehoczky Zsombor, dob) természetesen karcos indie rockot játszik.
A Miloson ennek megfelelően feszesek a ritmusok, a gitárok pedig élesek. Az effektpedált viszont le lehetne cserélni, esetleg. Ugyanígy nem ártana húzni a számokon, előbbre hozni a basszust, mert azt alig hallani, ezzel pedig emelni a dinamikát, ami amúgy is alapja ennek a zenének. Egyébként minden ok. Amúgy sima ügy a '80-as posztpunk, a '90-es britpop és a kétezres reciklálóláz összeépítése, épp ezért nagy megfejtést ne várjunk a zenekartól. Biztos kézzel hozzák a szintet. Klasszak a dallamok, ügyesek a vokálok.
A három perc körüli rakkenrollok között több kifejezetten jól összerakott szám is van, ilyen a kibukott Road, a Brianstormra adott válasz, a Have Some Fun, a klipes Gravity, a kilencvenes évek britpop elszállásait idéző Seen The Light vagy épp a darabos riffre épülő, megkapó dallamú Lego.
Soha rosszabb kezdést.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek