A Thin Lizzy megalakulása utáni tíz évben több száz olyan felvételt készített, amelyeket sosem adtak ki. Az évtizedekkel ezelőtt rögzített dalok egy részét hamarosan kiadhatják.
A Universal Records birtokába került mintegy százötven hangszalag, amelyek évtizedekkel ezelőtt rögzített, de máig kiadatlan Thin Lizzy-számokat tartalmaznak. A szalagokat a zenekar 1986-ban elhunyt egykori frontembere, Phil Lynott ajándékozta annak idején egy barátjának, aki csak most adta tovább azokat a Universal Musicnak.
A szalagokon ismeretlen Thin Lizzy-számok mellett a zenekar slágereinek alternatív verziói is szerepelnek, a dalokat 1971 és 1981 között vették fel.
Az előkerült számok kiadását máris tervbe vette az együttes kiadója, a Thin Lizzy két tagja, Brian Downey és Scott Gorham választja majd ki azokat a dalokat, amelyek hamarosan a nyilvánosság elé kerülhetnek.
A Thin Lizzy utoljára 1983-ban jelentkezett sorlemezzel, idén azonban új albumot vett tervbe, és januártól turnéra is indul.
(NME)

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek