[ electro / experimental / house / techno ]
Vélhetőleg Mr. Oizo - vagy ha úgy tetszik, Quentin Dupieux - volt az első rendező, aki filmet forgatott egy agresszív gumiabroncs viszontagságairól. Hogy DJ-producerként is távol állnak tőle a sablonok, már Flat Beat című 1999-es kislemezével is bebizonyította.
Ha még tetszenek emlékezni, erre a szerzeményre bólogatott az ominózus farmerreklám virslivel szivarozó sárga kabalafigurája. Vélhetőleg ez is szerepet játszott abban, hogy az anyag végül több mint hárommillió példányban kelt el. A mutatványt azóta sem sikerült megismételnie, ez azonban viszonylag egyszerű okokra vezethető vissza: a Mr. Oizo-féle tech house vajmi kevés kapaszkodót tartogat a hallgató számára. Nincs ez másként negyedik nagylemezén sem.
Mr. Oizo ezúttal is beint az aktuális divatirányzatoknak, itt nincs breakbeat, dubstep vagy romkocsmába illő nu jazz. A zaklatott - ugyanakkor nagyon is jellegzetes - minimál alapok és a hozzájuk társuló, pszichedeliába hajló noise elemek olyan elegyet képeznek, amely könnyen megviselheti az edzetlen idegrendszert. Pedig ennek ellenére akadnak jó ötletek az anyagon, a Ska basszusfutamai, az Oral Sax ipari zajai vagy a címadó dal űreffektjei izgalmasan bizarr hangulatot kölcsönöznek a trackeknek.
A Stade 2 tökéletesen egyéni kísérletek gyűjteménye, ám korántsem élvezhető bármilyen hangulatban.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek