Szó se róla, Cronos, Mantas és Abbadon még tíz év elteltével is úgy festett, mintha az imént ebrudalták volna ki őket a Conan, a barbár castingjáról. Ennél azonban jóval nagyobb problémát jelentett, hogy hangzásuk és hangszeres ismereteik is megragadtak azokban az időkben, amikor még nem volt ildomos elvihogni a templomgyújtogatást taglaló dalszövegeket. A feloszlást követő visszatérő albumok sem nagyon tanúskodtak másról, mint hogy az énekes-basszeros-dalszerző Cronos továbbra sem járat napilapokat földalatti atombunkerébe.
A zenekar 2/3-a idő közben lecserélődött, a vérfrissítés pedig kétség kívül pozitív hatással volt a formációra. Radikális reformtörekvések a Fallen Angelsön sem érezhetőek, az album megszólalása azonban már rendelkezik némi 21. századi jelleggel. Ugyanakkor a néhol thrash-es, néhol szimplán ősbunkó mocsármetál témák olyannyira jól eltaláltak, hogy mind a frontember monoton kántálása, mind a dalok lejárt szavatossága felett hajlamosak vagyunk szemet hunyni. A középtempósan radírozó Hammerheadben, a gyors Nemesis-ben vagy a rémséges című Pedal To The Metalban pl. akkora fíling van, hogy az embernek kedve támad előkukázni felvarrókkal teli farmermellényét a faterék pincéjéből.
A Fallen Angels olyan, mint egy korabeli Lugosi Béla-film: mai szemmel/füllel talán butának hat, de hogy szívvel-lélekkel készült, afelől nem lehet kétségünk.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek