A finn rock az utóbbi egy-másfél évtizedben számos sikeres bandát adott. Children of Bodom, HIM, The Rasmus, Nightwish és még hosszan folytathatnánk. Most a Sunrise Avenue-val folytatjuk is.
Linkek
Samu Haber és munkatársai épp egy évtizeddel ezelőtt kezdett a húrok pengetésébe. Persze ekkoriban még csupán a finn közönség között terjesztették zenei elképzeléseiket. Ez a bizonyos „zenei elképzelés” lényegében a dallamos rock és a rockos balladák biztonsági sávjában mozog, ugyanakkor hallgatóbarát, így aztán a Sunrise Avenue-t semmi sem menthette meg a szélesebb ismertségtől.
Első kislemezük, a 2006-ban kiadott All Because Of You óta eltelt öt év, és érkezett két album. A 2009-es Popgasm után tavaly egy akusztikus koncertprogramot nyújtottak át mindazoknak, akik a banda hazájáig, Finnországig voltak képesek utazni érte, hiszen a korong csak ott volt megvásárolható. Idén aztán érkezett a mindent eldöntő, menetrendszerinti harmadik lemez. A márciusban a boltok polcaira pakolt Out Of Style, és a róla kimásolt Hollywood Hills single már meghódították a slágerlistákat. A zenekar eddig mindössze egy alkalommal járt nálunk, 2007-ben egy VIVA fellépésen, épp itt volt az ideje hát egy újabb körnek.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek