A Pink Floyd gitárosa, David Gilmour egykori felfedezettje már tizenhárom évesen zenét szerzett, és alig volt húsz éves, amikor bemutatkozott a világnak. A Wuthering Heights kislemez azonnal listavezető lett. Az 1982-es The Dreaming bármennyire pazarul sikerült is, nem hozta meg a kereskedelmi áttörést, nem úgy az 1985-ös, leginkább a The Beatles-féle Abbey Road szerkesztési elveit követő Hounds Of Love, mely megágyazott a következő sikerlemezeknek, így például az 1989-es, immár egy felnőtt előadónő művészi kiteljesedésének lenyomatát őrző The Sensual Worldnek is. Az 1993-as The Red Shoes után aztán kizárólag a magánéletére koncentrált, kisfiát nevelő főállású édesanyává lett. A hat évvel ezelőtti Aerialt aztán óriási ovációval fogadta mind a közönség, mind a szakma.

Kate Bush újra "divatba jött". Ha körülnézünk a jelenlegi és az elmúlt évtized legjelentősebb előadónőinek soraiban, talán nem is találunk olyat, aki így vagy úgy ne hivatkozna rá. A Bat For Lashes-től, Regina Spektoron és Joanna Newsomon át egészen Little Boots-ig, a Florence + The Machine-ig vagy épp a Marina & The Diamonds-ig terjed a sor, hogy az olyan egyértelmű párhuzamokról, mint Björk, Sinéad O'Connor vagy épp Tori Amos már ne is beszéljünk.

A nyolcvanas évek egyik legjelentősebb zenész-producer-dalszerző-énekesnője idén májusban már kiadott egy albumot. A "rendezői változatokat" hordozó Director's Cuton saját korábbi szerzeményeit, a The Sensual World és a The Red Shoes dalait frissítette fel, és bár több sávot meghagyott az eredeti hanganyagból, több helyen egészen új hangzással és mondanivalóval látta el a számokat. A korong munkálatai után az ötvenkét éves művésznő azonnal nekilátott egy korábbi tervének formába öntéséhez: dalokat írt a hóról, a télről.

A kristálytiszta 50 Words For Snow csodálatosan adja vissza azt a hangulatot, amikor leesik az első hó, minden fehér, minden tiszta, minden ragyog, mi pedig bentről, a szoba melegéből figyeljük a szikrázó, cikázó-csillámló pihéket. Soha egyetlen Kate Bush-album sem volt még ilyen puritán, ennyire lecsupaszított, mégis ennyire fenségesen gyönyörű. Levegős, tág, történetmesélős, narratív szerzemények simulnak egymáshoz. A fő hangszer a zongora, amelyet időnként úgy vonnak be a vonósok és más akusztikus hangszerek, mint ahogy a friss hó telepszik a tájra.

A 50 Words For Snow egy ködös, misztikus, varázslatos világba csalogat, amely hideg ugyan, de soha nem rideg. A szerzemények megfoghatatlanok, légiesen könnyedek, mint a hópihék, elkezdődnek, kialakulnak, forognak, keringnek, forgatnak, és szétolvadnak a lelkünkben. A hipnotikus, impresszionista hangulatot csak tovább hangsúlyozzák Steve Gadd szellős ütős- és dobtémái. A klasszikus hangzású, természetközeli és emberközpontú album homogén, mint a hófödte táj, nincs igazán is mit kiemelni.

A majdnem 10 perces nyitó Snowflake-ben Bush kisfia, Bertie énekel. A közel negyed órás Misty az album leginkább begubódzó dala, míg a puha elektronika vezérelte, Andy Fairweather Low-val (Roger Waters, Eric Clapton, George Harrison) közös Wild Man a legtempósabb. A szerelemi szálat pedzegető, sejtelmes Snowed In At Wheeler Streetben Elton John duettezik, míg a címadóban Stephen Frysorol brit színész sorol szavakat a hóra, hogy aztán végül az egyszálzongorás Among Angels angyali hangjai vezessenek át minket az örök tisztaság és fény földjére.