Kilenc évtized a művészet vonzásában
Pirk Jánosné Remsey Ágnes (1915–2010) és a Remseyek (2012)
Szentendre, Szentendrei Képtár, 2011. december 8. - 2012. február 26
Hihetetlen, de a címben szereplő 9 évtized, sőt még annál is több egyetlen ember életét jelenti. Pirk Jánosné Remsey Ágnes 1915-től 2010-ig élt, és ez alatt a 95 év alatt szerencsére bőven volt ideje egy igazán szerteágazó pályát beteljesíteni.
Linkek
A XIX–XX. század fordulójáig visszanyúló művészeti hagyományokat mindmáig őrző Remsey családba született, gyermek- és ifjúkorát pedig a gödöllői művésztelepen töltötte. Később a gödöllői szőnyegszövő hagyományokat folytatja, majd báb- és babatervezéssel, illetve -készítéssel kezd el foglalkozni; emellett regényeket, könyveket ír és akvarellfestményeket is alkot.
E kivételes alkotó három részből álló emlékkiállítása pedig most első ízben a sokoldalú életmű valamennyi ágát a nagyközönség elé tárja – ráadásként a Remsey család tágabb történetének összefüggéseibe helyezve.
E kivételes alkotó három részből álló emlékkiállítása pedig most első ízben a sokoldalú életmű valamennyi ágát a nagyközönség elé tárja – ráadásként a Remsey család tágabb történetének összefüggéseibe helyezve.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek







