Újra kiadják Nagy-Britanniában John Lydon Sex Pistols utáni zenekara, a Public Image Limited (PIL) lemezeit, és a csapat 2012-ben új stúdióalbumot is készít.
A punk egykori fenegyereke, Johnny Rotten a rövid életű, ám a világ könnyűzenéjére annál nagyobb hatást gyakorolt Sex Pistols feloszlása után 1978-ban már egy másik csapat, a PIL élén énekelt: a post-punk együttes 1992-ig tizenkét lemezt készített, majd 17 év csend után 2009-ben alakult újjá.
A PIL-katalógus újramaszterelt darabjai idén nyáron Japánban már megjelentek az ott divatos magas minőségű SHM-CD formátumban, jövőre ezeket a változatokat dobják a brit piacra is. Tíz album - az 1978-as Public Image-től az 1992-es That What Is Not-ig - január 16-án jön ki a Virgin/EMI kiadásában, emellett újra kapható lesz John Lydon egyetlen szólólemeze, az 1997-ben megjelent Psycho's Path is. A két további PIL-korong, a Metal Box (1979) és a Second Edition (1980) újrakiadása már korábban elérhető volt Nagy-Britanniában.
A 2009-ben újjáalakult Public Image Limited közben új stúdióanyagon dolgozik, amely szintén jövőre jelenik meg.
A John Lydon által vezetett zenekarban - amelyben története során a legendás basszusgitáros, Jah Wobble is megfordult - jelenleg Lu Edmonds (korábban: Damned, Mekons, Billy Bragg & the Blokes) gitározik, Bruce Smith (ex-Pop Group) dobol, Scott Firth (régebben a Morcheebával zenélt) pedig basszusgitározik.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek