Egy biztos, a Heaven Street Seven legutóbbi albuma, a Jazz, de még inkább a 2006-os Tudom, hogy szeretsz titokban a honi könnyűzene kitüntetett pontjai. Utóbbi talán a kétezres évek egyik leghangulatosabb korongja is egyben, és mondjuk ezt úgy, hogy volt nem kevés kiváló lemez az elmúlt évtizedben Yonderboitól a hiperkarmán, a Quimby-n és Palya Beán át az Isten Háta Mögöttig - hosszú a sor.
A Heaven Street Seven maga a definitív dunabeat. Dob+basszus és gitár (továbbá kellő mennyiségű, jó arányérzékkel beemelt színező). A zenekarnak az évek során kialakult egyfajta szerethető, kispipás, beates, szépiás világa, kis anekdotákkal, jópofa dumákkal és nem mellékesen tanítani való hangszerelésekkel.
A mikuláscsomagban érkező (a minialbum december 6-án, 12 óra 6 perctől vált publikusan letölthetővé) Gigerli EP-vel ezúttal három dalt nyújtanak át nekünk. Három szám, három külön kis zárvány.
A címadót a PASO-ból ismert Subicz Gábor bélelte ki fúvósokkal. Példás, lüktető refrénű tiptop sláger, esetleg táncos őszi sanzon, torzított basszussal, játékos rezes szekcióval, fütyörészhető dallammal. A helyszín lehetne akár Dél-Amerika is, de ezúttal a széllelbélelt macskaköves városban ácsorgunk. Az olyan sorokat, mint "Klárika, Márika, Sárika, maga az egyetlen, maga a fény, szökjön meg vagy haljon meg velem, vagy mittudomén pedig talán a Budapest Báros közreműködés hozhatta ki Szűcs Krisztiánból.
A "házasságszédelgő" ficsúr története után érkező A réten sötét, feszültséggel teli, baljós hangulatú darab. Lassan adagolt apokaliptikus mese a lét törékenységéről, olyan plasztikus képekkel, minthogy az örök sötétségtől csak a légnemű kék ég választ el minket. Elvileg pont ez a kettősség, a játék és az élet jelenik majd meg a jövő évre ígért új nagylemez számaiban és felépítésében is.
Az EP zárótétele a korábban Péterfy Bori 2B című lemezére is felkerült, ám itt akusztikus-grúvosra vett Soha többet ne mondd nekem, hogy három aztán egyensúlyt teremt az erőben. A szurkálódó beszólásoktól ("Megőrülök, ha meghallom ezt a dallamot, olyan szép, hogy mindig rosszul leszek...", "A feleséged a legjobb barátnő(m), a könyörgésed a legszebb költemény") hemzsegő szám az élet dolgait relativizálja, de pont ettől lesz hétköznapi és valós.
A Heaven Street Seven pedig pont az ilyen számoktól szimpatikus még mindig.

Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek