Kezdjük a rossz dolgokkal, akkor hamar végzünk: a The Saturdays-nek az a legnagyobb baja, hogy teljesen személytelen a produkció. Pont azt nem tanulták el a Spice Girls-től, ami náluk a siker záloga volt, vagyis hogy mindenki külön egyéniség, nem csak külalak, hanem hangorgánum tekintetében is.
 
Ezt a lemezt egy darab énekesnő is felénekelhette volna, minden más csak díszlet, ráadásul többet is kereshetne. A producerek, akik bőr-, haj- és szemszín alapján válogatták össze a játékosokat azonban úgy gondolták, hogy a pasik majd jobban ráharapnak a dologra, ha megsokszorozzák a nőciket. Ezzel viszont az a baj, hogy ez a táncolható, de teljesen fantáziátlan zene dizsikben pattogó csajoknak való, szóval mellélövés az egész, ami azért valakinek minden bizonnyal fix anyagi keresetet biztosít.
 
Az új albumon akad Rihannát idéző, szexuálisan túlfűtött szám, csak az alapok rosszabbak (sokkal), sokszor kimondottan lakossági a muzsika, amelyben van minimális R&B, house, trance (vagyis mindenből a legrosszabb), ráadásként pedig torzított hangok, de dögivel ám. Az egyik legjobb pillanat a Do What You Want With Me a maga húzós, dubstepes refrénjével, amiben körvonalazódik, hogy milyen izgalmas dolgokat is lehetne gyártani, ha nem a könnyebben járható utat választanák a cicababák és a Barbie-gyár szakemberei.
 
Kár érte.