Magyarországon senki sem kap a szívéhez, ha a Drake nevet hallja, de Amerikában hatalmas sztárnak számít, ahogy haverja, a lemezen is feltűnő Lil Wayne is, akinek szintén nincs komolyabb rajongóbázisa az öreg kontinensen. Drake-et mégis szerencsésebb Kanye Westhez hasonlítani, új lemeze ugyanis ugyanazt csinálja az R&B-vel, amit a My Beautiful Dark Twisted Fantasy a hiphoppal: konceptlemez-szerűség, de nem hagyományos értelemben, meglehetősen hosszú, tele van ihletett pillanatokkal, néha pedig újszerűen közelít a zsánerhez, és ez is nagy kritikai siker.
 
Már a borító is szokatlan: egy barokkos holmikkal televágott szobában lógatja az orrát a bánatos énekes egy aranykupát markolászva, és azon mereng, amin a szövegeiben is: boldogságot nem lehet készpénzzel vásárolni. Ez a válság idején nyilván marhára meghat mindenkit. Ami a dalokat illeti, a The Weeknd vendégszereplésével készült Crew Love nem a legjobb pillanat, a címadó számban Rihanna énekel visszafogott house ütemre, ezért ez a szerzemény mindenképp érdekes. A Make Me Proudban Nicki Minaj mutatja meg, hogy is kell igazából rappelni, a remek alapra épített Lord Knows-ban Rick Ross tűnik fel, de a majd' nyolcvan perces játékidőben azért vannak gyengus darabok is, köztük a teljesen érdektelen Marvins Room, vagy a Cameras, de az André 3000 és Lil Wayne mellékszereplésével készült The Real Her sem a legjobb tétel.
 
A Take Care egészen lebilincselő lemez a maga módján, de egy ilyen kimerítő dolgozat még a legnagyobbaknál is merész lépés, márpedig Drake nem zseni, csak egy nagyon ügyes srác, aki sokat akar markolni, és ez rendben is van, ám ha negyed órával rövidebb lenne az opus magnum, akkor is hasonló színvonalú lenne, csak hullámzás nélkül.