Az Erik Sumo Band a My Rocky Mountainnel lépett be a hazai popzenei közéletbe, persze Tövisházi Ambrus addigra már termékeny és ismert előadónak számított. Példának okáért és mindenekelőtt az Amorf Ördögök révén, amelynek zeneszerző-billentyűs-énekeseként olyan rétegsikerű albumokat jegyzett, mint a Betyár a Holdon, a Molylepke Minibár vagy a Cellux-szimfónia.

A Pulvernél kiadott debütálás a szerző és hangszeres barátainak produkciója volt. A címke szerint barkácspop, közelebbi koordinátákkal mérve pedig jazz, balkáni hangulat, western, downtempo és mindenféle rendű és rangú elektronikus hangminták Beck szintű kreatív katyvasza, amelyet egyfelől a hagyományos jazzes Fábián Juli, másfelől az avantgárd jazzes Kiss Erzsi bélelt ki csodás dallamokkal.

A következő, 2009-es albumot egy más megközelítéssel dolgozó kollektíva rögzítette. A szöszölős, stúdiós, magányos dalszerzési metódus elmaradt, így a Lovasi András Megadó Kiadója által gondozott The Trouble Soup inkább volt egy hagyományos zenekar nem hagyományos albuma. A produkcióhoz egy épp nagyon menő jazzénekesnő kölcsönözte a hangját: Harcsa Veronika egyfelől jót tett a zenekar ismertségének és vonzerejének, másfelől viszont el is nyomott egy csomó olyan dolgot, mint férfibánat és sírva vigadás. A korong ezzel együtt persze aratott, a közönség pedig nőttön nőtt, elsősorban az olyan számoknak köszönhetően, mint a Disco In My Head.

Az Erik Sumo pedig valóban banda lett, és - kinőve a hálószobai prüntyögésből - beköltözött a fesztiválok sátraiba. Egyszerre európai és hazai tánczenéjük volt annyira izgalmas és tudott annyiféle hatást elegyíteni, hogy egyszerre szórakoztatta az "undergroundot", az MR2-s közönséget és a felszínes zenehallgatókat. És bár miközben mi azért jobban szerettük volna, hogy az Erik Sumo Band szertelenebb legyen, azt azért józan belátással nyugtáztuk, hogy óriási lépést tettek a majdnem híresség felé vezető úton.

A magánkiadásban megjelent The Ice Tower sokkal inkább Tövisházi személyes ügye, mint a megelőző lemez volt. Ambrus mintha ugyanúgy molyolt volna vele, mint tette azt a bemutatkozó lemezzel, ám az új társ a nemrég csatlakozó Császári Gergő személyében (meg persze Kiss Erzsiében és a gitáros Mészáros Ádáméban) tökéletes partnerre is talált. Az utóbbi éveket többek között a Hajós Kristóffal (The Unbending Trees) jegyzett The Gomb projekttel és producerkedéssel (Kiscsillag, Heaven Street Seven, Hó Márton és a Jégkorszak, Péterfy Bori) töltő dalszerző egy felhívással kezdett bele a lemezbe. Zenésztársaitól kért számokat, aztán amikor alig kapott, nekiállt, és megírta azokat saját maga. Így az Erik Sumo Band ismét elsősorban Tövisházi aktuális lelki- és elmeállapotát tükrözi.

Az erotikus kisugárzású album élő kapcsolatot ápol az aktuális zenékkel, ugyanakkor meg is tartja tőlük a tíz lépés távolságot. Így továbbra is kategorizálhatatlan, ami jó. Mert az már tényleg iszonyú uncsi, hogy az interneten fellelhető zenék csak interneten fellehető zenéket generálnak, és csak elvétve olyat, ami önálló arculattal bír. Ezzel szemben a The Ice Tower ihletett. A majdnem kazettán kiadott mű mindamellett, hogy nemzetközi, nagyon magyar is, elsősorban az általa kiváltott hatásban. A több ponton Philip K. Dick könyvei által inspirált album mindenhonnan építi magát. Ezernyiféle zörejből, zajból, hangmintából, effektből, torzult és torzított szörcsögésből, egymással összeboronált stílusból és ami a legfontosabb, húzásból, energiából és dinamikából. A lemez hangulati skálája végtelen: szomorú, melankolikus, felszabadult, boldog és örömteli, magányos és társasági, közösségi.

Az album azonban leginkább szerelmes, és olykor szívszorító. A nyitó The Ice Tower (My Skin Is Cold As Ice), a merengő-balladás Love You / Hate Myself, az elsőnek született dalok egyike, a Snake's Eyes és a feszített és kicsavart funkos, diszkós Blood In The Lion's Cage erős kezdés. Aztán szöszmötölős dalok jönnek (I'm a Semmi, Chains Of My Love, It's Raining In The Savannah), majd egy hagyományosabb számmal, a gitáros Losing My Things-szel zökkenünk vissza egy percre a relatív valóságba, csak azért, hogy aztán nem sokkal később a Caipirinha bugyogó-zagyva partyzónáját a tágterű, morriconés, instrumentális The Desperate Choiral hagyjuk végül el.

A The Ice Tower majdnem az Erik Sumo Band eddigi legjobb lemeze. A legjobb majd ezután jön.